Megtiltották a rendőrök a kormányellenesek nagycsécsi tüntetését

Vágólapra másolva!
A Nagycsécsen Molotov-koktéllal megtámadott ház közelébe szerveztek demonstrációt a fővárosi kormányellenes megmozdulásokról ismert csoportok. A szervezők által "szolidaritási béketüntetésnek" nevezett akciókat azonban a rendőrség megtiltotta. A helyszínen ugyanis gyertyás virrasztás is lesz, a két meggyilkolt ember emlékére.
Vágólapra másolva!

Nem tarthatják meg a fővárosi kormányellenes tüntetésekről ismert szervezetek vasárnap estére a Borsod megyei Nagycsécsre hirdetett demonstrációjukat. A tüntetők annak a háznak a közelében akartak demonstrálni, amelyet ismeretlenek Molotov-koktéllal felgyújtottak, és két roma embert agyonlőttek.

A demonstrációt azonban a rendőrség megtiltotta. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője közleményben tudatta, hogy az adott időpontban információik szerint gyertyás virrasztás is lesz az emberölés helyszínén, "ezért még egy esemény megtartása nem lehetséges, mivel a közlekedés más útvonalon nem biztosítható".

A megmozdulást a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezte a falu Dózsa György utcai háza elé, felszólalt volna Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselőjelölt-listájának vezetője és ifj. Hegedűs Loránt református lelkész is.

Az állításuk szerinti "szolidaritási béketüntetést" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi csomagja ellen tartott csütörtök esti megmozduláson jelentette be ifj. Hegedűs Loránt. A lelkész közölte, a céljuk az, hogy megmutassák, nem félnek, a magyarok vannak többségben, és többségben is maradnak.

A Kossuth tér 2006 című, a csütörtök esti demonstráción osztogatott ingyenes kiadványban közölt írás szerint pedig a demonstrációnak az a célja, hogy felhívják a figyelmet a súlyos bűncselekmények feltáratlanságára. A szervezők "hangsúlyozottan békés jellegű" megmozdulásként hirdették meg a nagycsécsi "brutális, két ember lemészárlásával végződött" támadás helyszínére a rendezvényt.

Hétfőre virradóra a Borsod megyei Nagycsécsen, a Dózsa utcában Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban két roma ember, egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő meghalt. A rendőrség a tettes kilétéről és az ügy indítékairól egyelőre nem tud tájékoztatást adni. A nyomravezetőnek tízmillió forintos jutalmat ajánlott fel az országos rendőrfőkapitány.