MN: Gyanúsított lett egy megyei SZDSZ-es

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés SZDSZ-es tagját, a korábbi balmazújvárosi polgármester Gál Istvánt. A rendőrségnek az előző ciklus gazdálkodása gyanús hűtlen kezelés miatt - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként hallgatta ki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gál Istvánt, Balmazújváros előző ciklusbeli SZDSZ-es polgármesterét, aki jelenleg a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés szabad demokrata tagja - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

A lap korábban közölte, hogy a megyei nyomozó hatóság azzal gyanúsítja az önkormányzat egyik vezetőjét, hogy az előző ciklusban hűtlen kezelés bűncselekményét követte el a gazdálkodása során, de mivel az illető panaszt tett a gyanúsítás ténye ellen, nem kaphattak tájékoztatást a részletekről. A nyomozást felügyelő Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője, Jónáné Pocsai Edit a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a panaszt elutasították, de továbbra sem árulta el, melyik tisztségviselőről van szó. A lap más forrásai viszont megerősítették, hogy az expolgármester ellen folyik a nyomozás.