Elfogtak egy férfit, aki APEH-ellenőrnek adta ki magát

Vágólapra másolva!
Elfogták azt a nagykátai férfit pénteken, aki APEH-ellenőrnek adta ki magát az ország több pontján. A férfit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Elfogták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) munkatársai pénteken azt a nagykátai férfit, aki APEH-ellenőrnek adta ki magát az ország több pontján - közölte Farkas Kinga, a TMRFK sajtóreferense.

A 48 éves, büntetett előéletű férfi szeptember elején egy társával egy szekszárdi autókereskedő telephelyén adóellenőrnek adta ki magát, és hiányosságokat tárt fel. A telep tulajdonosára 500 ezer forint helyszíni bírságot szabott ki, amit az ki is fizetett. A nyomozás a sértett feljelentése nyomán indult.

A rendőrség gyanúja szerint az álellenőr az ország több városában követett el, illetve próbált meg elkövetni hasonló bűncselekményeket.

A férfit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.