Bosszúra gyanakszanak a pécsi gyilkosságnál

Vágólapra másolva!
Kézigránátot dobtak be egy Pécs külvárosában lévő ház ablakán, a támadásban két felnőtt meghalt, két gyerek pedig megsérült. A házban összesen öten voltak, éppen tévét néztek, amikor a támadás történt. A rendőrség és egy környéken lakó szerint a támadást bosszúból követhették el, nem etnikai okból. A romák elleni fegyveres támadások kivizsgálására az ORFK külön nyomozócsoportot állít fel.
Vágólapra másolva!

Robbanószerkezetet dobtak egy házra kedden éjjel Pécsett, két ember életét vesztette - mondta az [origo]-nak Zsobrák Péter, a Baranya megyei rendőrség szóvivője. A támadás kedden este 22 óra 45 perckor történt, a tűzszerészek szerda délelőtt megállapították, hogy kézigránátot dobtak be az ablakon. A házban éppen tévét nézett egy család, két felnőtt meghalt, két gyermek megsérült. A gyermekeket - az egyik három, a másik ötéves - a mentők sokkos állapotban szállították kórházba - tette hozzá a szóvivő. Egy harmadik gyermek is volt az épületben, neki nem esett baja - mondta a szóvivő.

A gyermekek állapotáról kora reggel csak annyit közölt Zsobrák az [origo]-val, hogy biztonságban vannak. Pécsen sem a kórház sürgősségi osztályán, sem a gyermekklinikán nem tudtak arról, hogy hozzájuk szállítottak volna gyerekeket ilyen sérüléssel, bár egy orvos azt mondta, lehet, hogy még az éjjel ellátták, majd elszállították őket. A három gyereket rokonok veszik magukhoz - közölte szerdán a pécsi polgármester, Tasnádi Péter. Az önkormányzat 300 ezer forint gyorssegélyt ad nekik, és a cigány önkormányzatok vezetői is támogatást ígértek számukra.

"Valószínűleg bosszú volt" - nyilatkozta a szóvivő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerda reggel telefonon, azt közölve, hogy eddig nem találtak összefüggést a pécsi eset és a múlt heti nagycsécsi támadás között. Se cáfolni, se megerősíteni nem kívánta azt az információt, hogy az áldozatul esett családfő autókereskedő volt, közlése szerint ugyanis a férfi foglalkozása "nem releváns az ügy megítélése szempontjából".

A megyei rendőrség külön nyomozócsoportot hozott létre az ügy felderítésére, variációkat állítanak fel a lehetséges indítékokról. Zsobrák közölte, hogy az áldozatok romák, de a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó. A szóvivő szerint a már megszerzett információk arra utalnak, hogy bosszú volt az indíték. Az elhunyt férfit ismerték a rendőrök. "Tudtuk, hogy milyen körökben mozog" - mondta a szóvivő, aki nem kívánta részletezni, milyen ismerősökről van szó. Az azonban hozzátette: ezekben a körökben elképzelhető a bosszúból elkövetett támadás.

A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, Kállai Ernő szerda reggel soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Bencze József országos rendőrfőkapitánytól. A telefonos beszélgetésben az ombudsman azt mondta Benczének: elfogadhatatlannak és a bűnügyi nyomozástan szabályaival is ellentétesnek tartja, hogy egy kirívóan erőszakos, a köznyugalmat súlyosan megzavaró bűncselekmény kapcsán szinte azonnal - szerinte feltehetően érdemi vizsgálat nélkül - a rendőrség kizárta az esetleges rasszista motívumot.

Az ombudsman közölte: szerda kora délutánra tanácskozásra hívta az ország vezető roma politikusait és közéleti személyiségeit, hogy elemezzék a pécsi eset és az utóbbi idők más, romák elleni támadásai miatt kialakult helyzetet, és közös álláspontot alakítsanak ki.

Helyi cigány kisebbségi vezetők rasszista indítékot gyanítanak a gyilkosság hátterében. Hegedűs István a baranyai, Kosztics István a pécsi és Kovács István, a mohácsi roma kisebbségi önkormányzat elnöke közös sajtótájékoztatón beszélt erről szerda délelőtt. Bár a rendőrség hamar kijelentette, hogy nem etnikai jellegű bűncselekmény történt, idén tavasz óta húsz helyen ért támadás cigányokat Magyarországon, ezért veszem magamnak a bátorságot, hogy összefüggést lássak a történtek között - mondta Kosztics.

Kovács arról beszélt: kétkedve fogadja azokat a pletykákat, amelyek szerint a meggyilkolt férfi uzsorakölcsönzéssel és prostituáltak futtatásával foglalkozott volna. Azt mondta: járt a családi háznál, és azt tapasztalta, hogy az ott élők szerény körülmények között élnek. Szerinte "túl sok a véletlen", és van összefüggés a romákat ért támadások között.

A városból ki- és bevezető utakat éjszaka lezárták. A Pécsről kihajtó autókat több órán át ellenőrizték, ezt a korlátozást kora reggelre feloldották a megyei rendőrök. A helyszínen még tart a szemle, a holttestek reggel még az épületben voltak, a ház körül üvegszilánkok hevernek.

Névtelenséget kérő hatósági forrásból az [origo] úgy értesült: a támadás a Hősök tere környékén, a Fejlődés utcában történt. Tűz nem ütött ki, csak robbanás volt - mondta forrásunk. Tűzoltók már nincsenek a helyszínen, csak rendőrök és tűzszerészek. Utóbbiak hajnalban további robbanószerkezeteket kerestek.

Forrás: MTI

Az MTI tudósítója a helyszínen látta, hogy a rendőrség munkatársai kordonnal zárták körül az ingatlant, azonnal megkezdődött a helyszínelés az épületben és annak kertjében. Az MTI által megkérdezett szomszédok közül többen hallották a robbanást, de ennél többről nem tudtak beszámolni.

"Szerintünk valami leszámolásféle történhetett" - mondta az [origo]-nak a Fejlődés utcában lakó Csermák Lajosné, aki szerint a szomszédok kizártnak tartják, hogy rasszista indíttatású lett volna a támadás. Csermák Lajosné szerint a család magának való volt, köszönőviszonyban voltak a környékbeliekkel, de nem tartottak senkivel szorosabb kapcsolatot. A meggyilkolt férfi évtizedek óta ebben az utcában élt, élettársa néhány évvel ezelőtt költözött oda. A Fejlődés utca egy másik lakója, Csonka Flóra szintén azt mondta az [origo]-nak: biztos benne, hogy nem rasszista támadás történt. Ő is magának valónak ismerte meg a családot, szerinte az utcában senki sem tudta, miből él a férfi.

A közeli Török István utcában lakó fiatal nő szerint a környékbelieket megrázta az eset, és szóbeszéd indult arról, hogy maffia állhat a támadás mögött, de konkrétumot senki sem tud, csak találgatnak. A tett színhelyétől két háznyira lakó Kovács Olivér, a meggyilkolt férfi unokaöccse elmondta: a kézigránátos támadásról a rendőröktől hallott. Az áldozat "autóüzletekkel" foglalkozott, azt azonban nem tudja, voltak-e haragosai.

Az állítólagos autós üzleteléssel kapcsolatban Zsobrák annyit mondott az [origo]-nak, "egyáltalán nem erősíti meg", hogy emiatt ismernék a férfit. Azt, hogy ki volt, az áldozat, és, hogy volt-e büntetve, nem árulta el. Közölte: "ezek az adatok jelenleg nem tartoznak a nyilvánosságra". A rendőrségi szóvivő későbbre ígért részletesebb tájékoztatást.