A 4-es és a 6-os villamos végállomásán is ellenőriznek

Vágólapra másolva!
Az ellenőrök mellett hétfőtől biztonsági őrök is ellenőrzik a 4-es és a 6-os villamos végállomásán az utasok jegyeit és bérleteit. A BKV ezzel akarja visszaszorítani a bliccelést.
Vágólapra másolva!

Szigorú ellenőrzés kezdődik a 4-es és a 6-os villamosok végállomásain, hétfőtől csak érvényes jegy vagy bérlet felmutatása után lehet felszállni a járművekre. A BKV közleménye szerint az új rendszerű ellenőrzés november 3-án a 4-es és 6-os villamosok Moszkva téri végállomásán kezdődik és november 10-én, a Móricz Zsigmond körtéri és a Fehérvári úti végállomásoknál folytatódik.

Az ellenőrzéseket a legforgalmasabb reggeli és délutáni időszakokban végzik majd. A BKV azt közölte: a felszállás utáni jegykezelésre külön ellenőri csoportok figyelnek majd, és a végállomásokon a jegyvizsgálók mellett biztonsági őrök is ellenőrzik az utasokat.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, aki egyúttal a BKV felügyelőbizottságának is tagja, az MTI-nek nemrég úgy nyilatkozott: értelmetlennek tartják ezt a megoldást, mivel aki bliccelni akar, az elsétál a következő megállóig, s ott száll fel a járműre. A Moszkva tértől, ahol az első ilyen kordon lenne, alig 150 méterre van a Széna téri következő megálló.

A BKV szerint a bliccelők 2008-ban várhatóan 10,5-11 milliárd forint kárt okoznak a társaságnak, ebből az összegből pedig akár 150 új buszt is beszerezhetnének. Az új rendszert pedig már tesztelték az Etele téren és ott jó tapasztalatokat szereztek. A cél nem a büntetés, hanem a bliccelés visszaszorítása - közölte a BKV.