Orbán szerint égett szag terjeng a baloldalon

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint a baloldali konglomerátum "szellemileg és politikailag kiégett", a jobboldal viszont tettre kész, cselekedni akar és vannak tervei, ambíciói az ország bajainak orvosolására. A Fidesz elnöke szombaton a XIV. Polgári Gondola budapesti rendezvényén beszélt erről.
Vágólapra másolva!

"Kimerültek a szellemi tartalékaik, kiüresedtek az érveik, kifáradtak a szövetségeik, elpuffantak a jelmondataik, belefáradtak saját kormányzásukba, kudarcaikba, hazugságaikba, saját belső vitáikba, és talán meg is csömörlöttek azoktól. Utálnak mindent és mindenkit: az országot, egymást, bennünket, talán még egy kicsit saját magukat is" - fogalmazott Orbán.

A helyzetet úgy jellemezte: "égett szag terjeng" a politikai életben. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az emberek érzik, hogy új korszak jön Magyarországon. "Ezt leginkább mi szimbolizáljuk ennek minden kockázatával, esélyével, és reményével" - mondta.