Senki nem foglalkozik a lerobbant gyalogátkelőkkel

Vágólapra másolva!
Az ellenőrzés teljes hiánya miatt állnak romokban a nyomógombos gyalogátkelők Budapesten. Az átkelési szándék jelzésére szolgáló szerkezeteket meghibásodás esetén elvileg 1 nap alatt meg kellene javítani, de a közterület-fenntartó útellenőrei csak a járműforgalmat irányító berendezésekkel foglalkoznak. A gyalogosok viszont nem tudják, kinek kell szólni a kibelezett nyomógombok láttán.
Vágólapra másolva!

A lila kabátos nő türelmesen álldogál a Közraktár útnál, a zebra szélén. Úgy két percig. Majd zavartan körülnéz, és odalép az átkelési szándék jelzésére szolgáló berendezéshez. Tétován nézi a gomb helyén tátongó lyukat, aztán otthagyja, és tovább vár, ijedten méregetve a jobbró,l majd balról elszáguldó kocsik és teherautók tömegét. A lámpa végül 5 perc után vált zöldre: valaki megnyomta a gombot a másik oldalon.

Budapest sok forgalmas útját és csomópontját keresztezik nyomógombos gyalogátkelők, ezek jelentős része azonban nem működik tökéletesen. Könnyen találunk teljesen kibelezett készülékeket és olyanokat is, amelyeknél gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy van-e értelme perceken át nyomkodni a gombot: a visszaigazoló "kérem, várjon" feliratú lámpa ugyanis sötét marad. "Van, hogy háromszor kell megnyomni, mire zöldre vált"- panaszkodott egy idős nő egy dél-budai átkelőnél. A gyalogátkelő lámpája ugyan egy idő után zöldre vált, de hogy ebben volt-e valami szerepe a gombnak, működik-e a rendszer, azt nem lehet tudni.

A jelzőkészülékkel felszerelt csomópontoknak volna funkciójuk: a berendezéseket üzemeltető Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerint a zöldidők gazdaságosabb kihasználására, lazább forgalmú útvonalakon pedig a gyalogos várakozási idő csökkentésére szolgálnak. Egy ilyen gyalogátkelő kialakítása az FKF tájékoztatása szerint néhány százezer forinttal kerül többe, mint a hagyományos forma.

Nem tudnak a hibákról

Mégis lépten-nyomon hibás készülékekbe botlunk. Az ok, hogy a gyalogátkelőkkel senki nem foglalkozik. A közterület-fenntartó nem is tud a hibákról, mivel a gyalogátkelők működésének ellenőrzésére nincs kapacitása. Az FKF útellenőri szolgálata csak autóval járja Budapest fő-és tömegközlekedési útvonalait, vagyis gyakorlatilag csak a gépjárműveknek jelző lámpák működését ellenőrzik, a gyalogátkelőhelyeknél nem szállnak ki gombot nyomogatni.

A közterület-fenntartó abban bízik, hogy a hibás berendezéseket majd a lakossági bejelentések alapján javítja ki, bár egy általunk felkeresett nyomógombos átkelőnél sincs kiírva, hogy hiba esetén kit kell értesíteni. Az [origo] által megkérdezett járókelők extrémebbnél extrémebb tippeket dobtak be, amikor azt kérdeztük, hogy szerintük kihez kell fordulni: volt, aki a BKV-t, volt, aki a "valami közlekedésrendészetet" tartott felelősnek, de olyan is akadt, aki szerint egyszerűen rendőrt kéne hívni az ilyen helyekre, ha az embernek lenne ideje.

Pedig az FKF szerint a hibákat a bejelentés után azonnal javítanák. A fővárosi közlekedési jelzőrendszerek javítását a Siemens Zrt. látja el a Fővárosi Önkormányzattal kötött vállalkozási szerződés alapján, az elvégzett munkát pedig az FKF Zrt. ellenőrzi - mondta az [origo]-nak Horváth László, az FKF Zrt. helyettes szóvivője. Ha egy jelzőberendezés (akár gyalogosoknak, akár autóknak szóló lámpa) meghibásodik, akkor azt a bejelentést követően legfeljebb egy napon belül kijavítják, de ha a hiba balesetveszélyt okoz, akkor már 2 és fél óra alatt intézkednek - mondta.

Mindehhez csak bejelentés kellene, amit bárki megtehetne a Fővárosi Közterület-fenntartó 471-1860-es zöldszámán. Ez a szám azonban nem lehet ismert túl széles körben, hiszen először még az FKF Zrt. is tévesen adta meg az [origo]-nak, és csak cikkünk megjelenése után korrigálta azt.