Az UD Zrt. kiállna a parlamenti vizsgálóbizottság elé

Vágólapra másolva!
Kész részletes beszámolót tartani munkájáról az adatgyűjtési ügybe keveredett UD Zrt. egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt - közölte pénteken a vagyonvédelmi cég ügyvédje. A bizottság felállítására csütörtökön tett javaslatot az SZDSZ. Az UD Zrt. pénteki közleményében a nyilvánosságra került lehallgatott telefonbeszélgetések kapcsán azt írta: igazolni tudja, hogy a cég munkatársai nem követtek el bűncselekményt.
Vágólapra másolva!

Az adatgyűjtési ügybe keveredett UD Zrt. képviselői készek részletes tájékoztatást adni a cég munkájáról egy független parlamenti vizsgálóbizottságnak - közölte pénteken a cég ügyvédje, Futó Barnabás. Az SZDSZ csütörtökön nyújtotta be javaslatát arról, hogy álljon fel parlamenti vizsgálóbizottság az adatgyűjtési ügyben.

A testületnek az előterjesztés szerint 32 kérdésre kellene választ adnia az alakuló ülésétől számított 180 napig tartó megbízatása alatt. Az MSZP csütörtökön bejelentette: támogatja a bizottság létrehozását. Az MDF elnöke azt mondta, nem fognak ellene szavazni, a Fidesz és a KDNP pedig egyelőre csak annyit közölt, hogy később alakítják ki álláspontjukat a javaslatról.

Az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél és vezetői lakásán szeptember 10-én tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának lőfegyverrel való visszaélés miatt tett feljelentése nyomán. A házkutatás során kiderült, hogy a talált fegyverek nem minősülnek lőfegyvernek, a rendőrség azonban több számítógépet és adathordozót lefoglalt. A rendőrség magántitok jogosulatlan megismerése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Az UD Zrt. ügyvédje pénteki közleményében emlékezetett arra, hogy a lőfegyverrel való visszaélés vádja alól minden érintett tisztázódott - erről már szeptember 11-én végzés született.

A cég részletesen reagált azoknak a lehallgatott beszélgetéseknek az ügyére is, amelyeket szeptember 27-én töltöttek fel ismeretlenek a YouTube videomegosztó oldalra, majd a felvételeket még aznap le is vették az internetről. Az UD Zrt. szerint a hangfelvételeket jogszerűtlenül és lejárati szándékkal hozták nyilvánosságra. A közleményben az áll: az ügyben továbbra is készen állnak a hatóságok előtti beszámolóra, illetve annak tényszerű igazolására, hogy a cég munkatársai nem követtek el bűncselekményt.

Az egyik hangfelvételen valaki arról beszél, hogy éppen Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterről készítenek környezettanulmányt. Az UD közleménye szerint a cég okiratokkal, levelezéssel és számlával tudja igazolni, hogy ebben az ügyben egy neves külföldi pénzügyi cég megbízásából járt el, és nyílt forrásokból származó adatokból állított össze egy politikai tartalmat nem érintő tanulmányt arról a vállalatról, amelyben Bajnai Gordon még miniszteri kinevezése előtt éveken át dolgozott.

Az UD Zrt. szerint az OTP Garanciát és a MÁV biztosító ügyét érintő magánbeszélgetéssel kapcsolatban sem valósult meg jogsértés. "Az OTP Garancia céget és más biztosító társaságot soha nem kerestük meg a MÁV ABE ügyében, ellenben a megbízást renkívül szigorú jogi és szakmai keretek között teljesítjük még ma is" - áll a közleményben.

Az internetre feltettek egy olyan beszélgetést is, amelyben az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa, Tóth János vitatja meg egy emberével egy belvárosi ügyvédi iroda megfigyelésének, akár bekamerázásnak lehetőségét. Erről az UD azt írta, az ügyvédi iroda ellen a cég semmilyen jogtalan vagy törvénytelen lépést nem tett.