Lefoglaltak egy mozdonyt csempészés miatt

Vágólapra másolva!
Hétmillió forint értékű csempész cigarettát hozott be az országba egy ukrán mozdony, amelyet lefoglaltak a záhonyi vámosok. A csomagokat még a vasútállomás előtt kidobálták a mozdonyvezetők, akik ellen eljárást indítottak.
Vágólapra másolva!

A magyar vámosok lefoglaltak egy ukrán mozdonyt Záhonyban - közölte Kupecz József, a VPOP Észak-alföldi Regionális Parancsnokságának szóvivője. Az ukrán tehervonat kedden éjjel lépett be Magyarországra a záhonyi határállomáson, s a szerelvényt figyelő vámosok észrevették, hogy a mozdonyból több nagy, fekete fóliás csomagot dobnak ki.

A főhadnagy hozzátette: a sínek mellett szétszóródott csomagokban összesen 15 ezer doboz ukrán cigaretta volt. A tehervonaton két mozdonyvezető volt, ellenük eljárás indult csempészet miatt. A záhonyi vámhivatal munkatársai lefoglalták a több mint hétmillió forint értékű dohányárut és a mozdonyt is.

Kupecz szerint a mozdonyt akkor adják vissza az ukrán vasúttársaságnak, ha lesz, aki kifizeti az ügyben várhatóan kiszabásra kerülő több millió forintos bírságot a magyar vámhatóságnak.

A záhonyi határállomáson - említette meg a szóvivő - gyakori, hogy az Ukrajnából érkező vonatokról táskákban, csomagokban kidobják a csempészett cigarettát, mielőtt a szerelvény a magyar állomásra ér, s az előre megbeszéltek szerint a magyar csempészpartnerek szedik össze a sínek mentén az illegálisan behozott árut. Ezért a vámosok már figyelik a beérkező szerelvényeket a határállomás térségében.