Milliós kenőpénzt kért egy felszámolóbiztos

Vágólapra másolva!
Több mint 30 millió forint kenőpénzt vett fel egy felszámolóbiztos egy Győr környéki cégtől. A felszámolás alá került vállalkozás havi egymillió forintért cserébe tovább működhetett. A vesztegetéssel gyanúsított felszámoló tíz évet is kaphat.
Vágólapra másolva!

Üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsít a rendőrség egy 54 éves budapesti felszámolóbiztost, aki felszámolói tevékenysége során több mint 34 millió forint kenőpénzt zsarolt ki az ügyfeleitől - közölte Samu László alezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján.

A biztos egy felszámolás alá került Győr környéki kft. tulajdonosainak azt ígérte: elintézi a hitelezőknél, hogy a mezőgazdasági cég tovább működhessen, ha fizetnek neki havonta 1 millió forintot. Az eset még 2006 elején történt, nyár közepéig összesen 7 millió forintot tett zsebre a felszámoló. Mikor a cég telephelyét és eszközeit bérbe akarta venni egy másik vállalkozás, ismét jelentős összegű kenőpénzeket kért el a felszámoló.

A nyomozás befejeződött, az iratokat vádemelési javaslattal küldi át a rendőrség a Győr megyei főügyészségnek. Az üzletszerűen elkövetett vesztegetés maximális büntetési tétele tíz év.