A káromkodó nagyfiúk okítják szexre az iskolásokat

Vágólapra másolva!
Miközben brit politikusok nemrég már a négyévesek kötelező felvilágosítását sürgették, nálunk még mindig ötödik osztályban érkezik a védőnő a nagy hírrel, hogy nem a gólya hozza a babát. Magyarországon nagy probléma az iskolások szexuális nevelése, ami az iskolák egy részében teljesen hiányzik, máshol pedig évi egy felvilágosító előadásból áll - állítja az [origo] által megkérdezett szexuálpedagógus. Így aztán a gyerekek többsége a káromkodó nagyfiúktól tanulja meg a "kupakdugás" és a "kocsikefélés" jelentését.
Vágólapra másolva!

Hogyan készül a gyerek? "Hát, tudom, hogy hogyan csinálják, de nem illik erről beszélni, nem fogom azt így kikiabálni az utcára" - mondja szemérmesen a 11 éves Pisti az egyik pesti játszótér mászókájának támaszkodva. "Persze, ismerem az sz betűs szót, meg a b betűset is" - vallja be azért, aztán némi kérdezősködésre elárulja, hogy "a többiek" az osztályban kevésbé visszafogottak: "Mondják, hogy szex, meg kupakdugás, meg kocsikefélés... a kupakot meg a kocsit el is hagyhatod." A kisfiú szerint neki ezt nem kellene tudnia, neki még azzal kellene foglalkoznia, hogy "hogyan kell játszani a számítógépen".

"A régi osztályomban, harmadikban volt egy fiú, aki állandóan 'arról' beszélt, és állandóan 'azt' akarta csinálni a lányokkal" - mondja Lóri, Pisti pufi barátja. "Elsőben meg az ment a lányokkal, hogy te is megmutatod, én is megmutatom" - teszik hozzá.

A jelenlegi helyzet Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus szerint az elmúlt évszázadban lejátszódó úgynevezett akceleráció folyamatának köszönhető, ami azt jelenti, hogy a gyerekek nemi érése 3-5 évvel előbb kezdődik. Másrészt az új információs technológiák miatt a fiatalokat sokkal könnyebben érik a szexualitással kapcsolatos ingerek, ezek viszont rendszertelenek, és egészséges értelmezésükhöz gondos, idejében elkezdett nevelésre lenne szükség - mondta az [origo]-nak a szakember.

Épp ezért az utóbbi időben Európa több országában napirendre került a szexuális nevelés iskolai programja: a fiatalok körében egyre gyakoribb nemi betegségek és nem kívánt terhességek miatt a milánói általános iskolákban szeptembertől kötelező tantárggyá tették a szexuális nevelést, brit politikusok egy csoportja pedig nemrég azt követelte, hogy már négyéves kortól tegyék kötelezővé a szexuális felvilágosítást. Magyarországon Szilágyi Vilmos szerint ilyen tekintetben sokszorosan rosszabb a helyzet, mint Nyugaton. A szakember szerint nálunk például az elmúlt években évi 95-97 ezer szülésre 55-60 ezer művi abortusz jutott, amiből 6-8 ezret fiatalkorú lányokon végeztek: ez körülbelül 12 százalékos arányt jelent. A lesújtó adatok egyértelműen összefüggenek a gyerekek hiányos vagy torz ismereteivel - állítja Szilágyi -, nálunk mégsem tesznek hasonló lépéseket.

Egy 35 országra kiterjedő HBSC iskola-egészségügyi vizsgálat szerint az általános iskolás korú fiatalok között 1-2 százalék, a 9. osztályos fiúk esetében 27 százalék, lányok esetében 18 százalék körüli, a 12. évfolyamon pedig mind a fiúknál, mind a lányoknál 50 százalék azoknak az aránya, akik már kipróbálták a szexet - tudtuk meg az oktatási minisztériumtól. Közülük állítólag 7 százalék úgy él szexuális életet, hogy nem védekezik, de Szilágyi Vilmos szerint ezek az adatok teljesen megbízhatatlanok. Mint mondta, a partnerkapcsolati szexet nálunk átlag 15-16 éves korban kezdik, a fiúk az önkielégítést jóval korábban, s persze felkészületlenül. Arról egyáltalán nem szól a felmérés, hogy ezek a gyerekek mikor, honnan és milyen előzetes tudást szereztek a szexualitásról.

Mit és honnan?

"Elsősorban a szülő, másodsorban az iskola feladata a felvilágosítás" - hangoztatták kérdésünkre egyöntetűen a pesti játszótéren üldögélő apukák és anyukák. A szülők abban is egyetértettek, hogy nem kell elsietni a felvilágosítást, meg kell várni, amíg a gyerek kérdez. Egyikük, aki maga is tanító egy budai általános iskolában, elmondta, hogy náluk az iskola is nagyon jól végzi ezt a feladatot: "Nem tudom, hogy ez kötelező-e, de nálunk van egy nagyon rendes, elhivatott, fiatal védőnő, aki ötödiktől felfelé minden évben bemegy az osztályokhoz, és előadást tart nekik a tudnivalókról" - mondta. Ezt persze iskolája válogatja.

"Engem az ilyesmi nem érdekel, szóval nem nézek "olyan filmeket, de például volt olyan, hogy az egyik talkshow-ban egyszer csak elkezdtek a pornósztárok előnyeiről meg hátrányairól beszélgetni" - mondja Pisti. "Vagy ha például számítógépen játszom, és felugrik egy ablak, az is olyan oldalakra visz, hogy csak na." A gyerekek azt is felhánytorgatják, hogy egyes felnőttek "sajnos" nyiltan beszélnek szexről egymás közt, az ő jelenlétükben és hogy az újságárusoknál is ki van téve jól láthatóan az összes szexlap. "Volt egy osztálytársam, a Sanyika, aki mindig Scooby Doo újságot vett, de ott volt mellette a Playboy a meztelen nőkkel. Azóta elkezdett érdeklődni, és állandóan ezzel jött, meg engem kérdezgetett a szexről, 10 évesen."

A mászókán trónoló gyerekek mégis úgy gondolják, hogy leginkább a káromkodó nagyfiúk és nagylányok tehetnek az idő előtti beavatásról. "Én azért tudom a dolgokat, mert sokat voltam nagyokkal, és rám ragadt" - mondja egyikük, míg egy másik srác azt mondja, hogy a "csúnya szavak" jelentése után kutatva jött rá, miről is van szó valójában. A nagyok pedig általában cikizik is azt, aki valamit nem tud a szexualitásról, így aztán, bármennyire próbálnak is nem foglalkozni vele, gyakran a kicsiknek is muszáj utánanézni.

Szexuális nevelés 1 éves kortól

A szexuálpedagógus szerint a britek felvetése a 4 évesek felvilágosításáról egyáltalán nem szélsőséges, a szexuális nevelést akár már 1-2 éves korban el kellene kezdeni az említett veszélyek elkerülése érdekében - mondja Szilágyi Vilmos. Ez persze nem a nemi aktus elmagyarázását jelentené, hanem az egészséges nemi identitás megalapozását, attitűdöket, mintákat és azt, hogy a környezet pozitívan reagáljon a gyerek nemiséggel kapcsolatos kérdéseire, esetleges maszturbációjára vagy valamelyik társa iránti "szerelmére". "Könnyen előfordul már óvodában is, hogy a gyerek elkezd a lába között matatni, önkielégítést végez, és az óvónő ettől megijed, és betegségnek minősíti. Pedig csak arról van szó, hogy az óvónőket és tanítókat elfelejtették felkészíteni szexuális nevelésből" - mondta az [origo]-nak a szakember.

Szilágyi évtizedek óta szorgalmazza, hogy a szexuális nevelést nemiségtan néven heti egy órában felvegyék a tantervbe, illetve hogy a tanárok megfelelő képzést kapjanak a témában, de, mint mondta, véleménye szerint az illetékes minisztérium erről megfeledkezett. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közoktatási főosztályvezető-helyettese, Brassói Sándor ugyanakkor az [origo]-nak elmondta, hogy a Nemzeti Alaptanterv (NAT) 2007-es felülvizsgálata lehetőséget teremtett a szexuális nevelés korszerűbb módszereinek használatára az iskolákban. A NAT régóta kimondta, hogy "az iskola megkerülhetetlen feladata, hogy foglalkozzon a szexuális kultúra és magatartás kérdéseivel", de ennek módját és mibenlétét nem részletezte.

A most érvényben lévő kerettantervek azonban már pontosabb irányt adnak: e szerint 5-6. osztályban a testnevelés órák keretében kellene "adódó szituációk és a diákok igényeinek megfelelően a szexuális kultúra és magatartás kérdéseivel foglalkozni", illetve kitérni a sport területén szükséges, a gyerekek nemi jelegéből adódó higiéniai tudásra, rutinokra. 6. osztályban az Egészségtan tantárgy foglalkozhatna a szexualitással - a táplálkozási ismeretek, az alkohol- és drogfogyasztás, illetve dohányzásról szóló ismeretek, környezetvédelem és higiénia témakörök mellett. A gyerekeknek elvileg ekkor, 12 évesen kell megtanulniuk a "a szexuális élet alapvető higiénéjét", valamint "a fogamzásgátlás egészségre legkevésbé káros, biztonságos és hatékony módját". Ezután, 7-8. osztályban már a biológiaoktatás kereteiben térnek vissza a témára, valamint "a családi életre és a felelős, örömteli párkapcsolatra történő felkészítésre", aminek során a gyereknek megtanítják, hogy a korai szexualitás ártalmas lehet.

Problémát itt igazából az okozhat, hogy mindezt a tudást ki adja át, hiszen azt Brassói Sándor is elismerte, hogy a szexuális nevelést a pedagógusok egy része nem szívesen vállalja. Épp ezért kap a téma kiemelt szerepet az iskolai védőnők képzésében - mondta a főosztályvezető-helyettes, hozzátéve, hogy az ő számuk az utóbbi időben jelentősen megnövekedett. Emellett a pedagógusok számára is létezik egészségnevelési továbbképzés, ezt a hét régióban 1-1 bázisiskola látja el, amelyekhez követő iskolák alakultak. Mindez a minisztérium szerint elegendő a szexuális neveléshez, ezért továbbra sem támogatják önálló szexuális nevelés tantárgy kialakítását, illetve annak kötelező bevezetését.

Szilágyi Vilmos ugyanakkor állítja, hogy a kép sokkal rosszabb, mint amit a minisztérium mutat, mivel a védőnők által tartott évi egy előadás nem valódi szexuális nevelés, csak felvilágosítás, ami nem ellensúlyozza a gyermekeket érő pornográf hatásokat. Az ilyen előadásokat a gyerekek nem veszik komolyan, zavarukban nevetgélnek, s ami igazán érdekelné őket, azt nem merik megkérdezni. "De talán jobb is, mert akkor meg a védőnő jönne zavarba, hiszen csak az egészségügyi alapkérdésekből kapott felkészítést" - vélekedett a szakember.