Felmentést kért a móri ügyben Hajdú László ügyvédje

Vágólapra másolva!
Hajdú László nem is járt a móri bankrablás helyszínén, ezért nem követhette el a gyilkosságokat - mondta ügyvédje a mészárlással gyanúsított férfi megismételt tárgyalásán. Hajdú öt éve áll eljárás alatt, miközben a nyolc halálos áldozatot követelő vérengzéssel már nem őt és az életfogytiglanra ítélt Kaiser Edét vádolják.
Vágólapra másolva!

Hajdú László felmentését kérte a móri bankrablás ügyében védője, Kamarás Géza a Fővárosi Bíróság szerdai tárgyalásán. A megismételt elsőfokú eljárásban megtartott perbeszédében az ügyvéd azt mondta, hogy védence nem is járt a bűncselekmény helyszínén, a hatóságok tudják, hogy más követte el a nyolc halálos áldozatot követelő vérengzést 2002 májusában, ezért indokolt bűncselekmény hiányában a felmentés.

A védő szerint nyomatékos enyhítő körülmény, hogy Hajdú László öt éve büntető eljárás hatálya alatt áll, méghozzá éppen a móri ügyben, amellyel így összeforrt a neve, és amely miatt éveken át rendkívül szigorú körülmények között tartották fogva. A Fővárosi Bíróság várhatóan október 13-án, Hajdú László utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdeti ki az elsőfokú ítéletet.

A bankrablás elkövetésével korábban Kaiser Edét és Hajdú Lászlót vádolták. Kaisert a móri és más fegyveres rablások miatt jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Hajdú ügyében az után kezdtek új eljárást, hogy a rendőrség N. Lászlót és W. Róbertet gyanúsította meg a bűncselekménnyel. N. László a börtönben öngyilkos lett, így ma W. Róbert az egyetlen vádlott. Ő beismerte, hogy jelen volt a bankrablásnál, de azt állítja, nem ölt meg senkit.