Körözik a gyereknyaraltatást szervező egyesület vezetőjét

Vágólapra másolva!
Öt rendbeli csalás és sikkasztás gyanúja miatt adott ki a rendőrség elfogatóparancsot az augusztus elején utcára került szolnoki kisdiákok nyaraltatását szervező Együtt Kelevíz és Környéke Jövőjéért Egyesület vezetője ellen.
Vágólapra másolva!

Augusztus elején az Együtt Kelevíz és Környéke Jövőjéért Egyesületet által szervezett balatoni nyaralás közben került utcára és maradt ellátás nélkül 24 alsó tagozatos szolnoki kisdiák. A nyaralást szervező H. Ágnes ekkor eltűnt, és elérhetetlenné vált a gyerekeket kísérő pedagógusok, a szállásadók és a saját családja számára is.

A távirati iroda értesülései szerint a gyerekek kedvezményes nyaraltatását második éve szervező kelevízi egyesület több szállásadónak és önkormányzatnak is tartozik. A diákcsoportok előre kifizették a nyaralás árát, a szolgáltatást nyújtók számláit azonban több esetben sem egyenlítette ki az egyesület. A szolnoki gyerekcsoport - akiket végül egy balatoni önkormányzat fogadott be és látott vendégül az iskolájában - számára nem csak a szállással és étkezéssel, hanem a beígért programokkal is adósa maradt a szervező.

Mivel gyerekek is vannak a sértettek között, kiemeltként kezelik az ügyet. Egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy a pár hete eltűnt egyesületi vezető külföldre menekült volna, ezért csak az országos körözését rendelték el - közölte Buzás László, a Marcali Rendőrkapitányság vezetője.