Átveheti a HospInvest az egri kórházat

Vágólapra másolva!
Megkapta az engedélyt az egri Markhot Ferenc Kórház működtetésére a HospInvest a cég vezetője szerint. A kórház érdekképviseletei által támadott szervezet így november elsejétől veheti át a kórház működtetését.
Vágólapra másolva!

Megkapta az egri kórház működtetésére az engedélyt a HospInvest Zrt. - közölte hétfőn a társaság elnöke, Kollányi Gábor. A népegészségügyi szolgálattól kapott működési engedély alapján a cég napokon belül megköti a finanszírozási szerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, így november 1-jétől a HospInvest üzemelteti az egri Markhot Ferenc Kórházat - írta közleményében a cégvezető, aki szerint a HospInvest az átvétellel megmentette a kórházat több osztály bezárásától.

Kollányi közleményében kiemelte, hogy a HospInvest azért kapta meg az üzemeltetési engedélyt, mert igazolta, hogy biztosítani tudja a személyi, szakmai és tárgyi feltételeket. A dolgozók számára, akik még nem írták alá az új munkaszerződésüket, lehetőséget adnak arra, hogy ezt még megtegyék, akik viszont nem írják alá, azok november 1-től dolgozóként nem léphetnek be a kórházba - tette hozzá.

A szocialista vezetésű megyei önkormányzat még március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc kórházat. A tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, és ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek több alkalommal is tiltakoztak a HospInvest ellen.

A HospInvest Zrt. augusztus közepén beadott működési engedély iránti kérelme hiányos votl, a megyei önkormányzat viszont belement, hogy a meghosszabbítsák az intézmény átvételére kapott, szeptember 1-jén lejáró határidőt. Közben viszont eljárási hiányosságok miatt a Heves Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvestet nyilvánította a kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesének. Jogászok szerint ez az ítélet nem érinti a megye és a cég közötti szerződést, mert ennek felbontását peres úton kell kezdeményezni.

Az intézményben működő érdekképviseletek figyelmeztető sztrájkot tartottak szeptember 26-án. Azt állítják, hogy a szükséges ezerrel szemben csupán 400 szakdolgozó csatlakozott a céghez, ezért amennyiben a társaság megkapja a működési engedélyt, összeomlik az egészségügyi ellátás a megyében. Általános és határozatlan idejű sztrájkot helyeztek kilátásba.