Vágólapra másolva!
A kitüntetések átadásakor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak - mondta Sólyom László köztársasági elnök, aki szerdán állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben.
Vágólapra másolva!

Az államfő ünnepi köszöntőjét azzal kezdte, hogy a nemzeti ünnepeken - március 15-én, október 23-án és augusztus 20-án - átadott kitüntetések ceremóniája "ünnep az ünnepben". Szerinte ekkor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a Magyar Köztársaság, a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak.

Sólyom László az állami kitüntetések átadása előtt hangsúlyozta, mindig nagy öröm számára ez az esemény, hiszen ekkor jeleníthető meg, hogy a napi közvetlen hasznon túl vannak olyan értékek, amelyeknek a nyilvánossága nem mindig esik egybe a sajtó nyilvánosságával, illetve a "napi politikai, napi gazdasági üzemben" hangoztatott értékekkel.

Az eseményen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter pedig a Szépművészeti Múzeumban adott át kitüntetéseket az ünnep alkalmából..