Túladagolhatott öt eszméletlenül talált fiatal

Vágólapra másolva!
Eszméletlen állapotban találtak rá öt fiatalra egy keceli diszkóban. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint lehetséges, hogy túladagoltak. A rendőrség vizsgálja, hogy van-e kapcsolat a Kecelen történtek és az elmúlt napok droggal összefüggő halálesetei között.
Vágólapra másolva!

Öt eszméletlen fiatalra találtak szombaton a Bács-Kiskun megyei Kecelen, egy diszkóban. Valamennyiüknél életmentő beavatkozást kellett végezni - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál közlése szerint felmerült a kábítószer-túladagolás lehetősége. Mindegyik fiatalt intubálni kellett, hármójukat pedig mesterségesen lélegeztetni - tette hozzá. A helyszínre mentőhelikoptereket és mentőautókat is irányítottak, a fiatalokat Kalocsára, Kiskunhalasra és Budapestre viszik kórházba.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint egy 19 éves békési, egy 36 éves szegedi, egy 24 éves kisteleki és egy 29 éves cikói fiatal lett rosszul, rossz minőségű vagy túladagolt kábítószer fogyasztása miatt. Az ötödik fiatal személyazonosságát nem sikerült eddig megállapítani.

"A kábítószer feltételezhetően folyékony ketamin volt" - mondta a szóvivő. A rendőrség az ügyben eljárást indított. Vizsgálják, hogy van-e összefüggés az elmúlt napok budapesti és miskolci, kábítószer-fogyasztás miatt bekövetkezett halálesetek és a keceli diszkóban történtek között.