Kődobálók okoztak éleveszélyes sérülést

Vágólapra másolva!
Életveszélyest sérülést okoztak egy kislánynak azok a garázdák, akik kövekkel dobálták meg egy ház ablakait Székesfehérváron. A rendőrség azonosította az elkövetőket, akik közül négyet már elfogtak.
Vágólapra másolva!

Kövekkel dobálták meg kedden késő este egy székesfehérvári lakóház ablakait garázda fiatalok. A kövek életveszélyesen megsebesítettek egy kislányt. Az elkövetőket azonosították, közülük négyet már el is fogtak - közölte az MTI-vel R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A térfigyelő kamerák adatai alapján megállapították, hogy a garázdaságban tizenegyen, de tevőlegesen csak hatan vettek részt. Közülük négyet, köztük két fiatalkorút már elfogtak, két másik fiatalt pedig azonosítottak, és adataik alapján intézkedtek az elfogásukról.

A fiatalok kövekkel dobálták egy többlakásos lakóház utcafront felőli ablakait. A berepülő kövek közül egy homlokon találta a földszinti lakásban számítógépező, 12 éves kislányt. A gyerek súlyos fejsérülést szenvedett, eszméletét vesztette. Hozzátartozói kórházba vitték, ahol az éjszaka megoperálták. Állapota már nem válságos.

A bűncselekmény bejelentését követően mintegy húsz egyenruhás rendőr vonult a helyszínre, és egyúttal az elkövetők lehetséges menekülési útvonalait is ellenőrizték. A közelben igazoltattak is egy csoportot: a fiatalok személyleírása hasonlított a bejelentésben szereplőkéhez, sérülések voltak rajtuk, ruhájuk szennyezett volt, kövek, láncos bot, kámzsa volt náluk. Kiderült azonban, hogy ők nem azonosak a kődobálókkal, sérüléseiket pedig a megdobált házból kirohanók okozták, mert azt hitték, ők voltak az elkövetők.

Az igazi tettesek személyazonosságát szerdán késő délután állapították meg. A már elfogott négy fiatalt a gyanúsítotti kihallgatás után őrizetbe veszik. A csoportos garázdaságban részt vett személyek szerepének tisztázására, valamint a motiváció és valamennyi körülmény feltárására, és annak megállapítására, hogy az életveszélyes sérülést melyik elkövető okozta, a rendőrség folytatja az eljárást.