Lemond a fővárosi mandátumáról Dancs Gábor

Vágólapra másolva!
A versenyszférába távozik, ezért lemond fővárosi képviselői posztjáról Dancs Gábor. Az SZDSZ-es politikus távozása miatt ideiglenesen szavazategyenlőség alakul ki a közgyűlésben a koalíció és az ellenzék közt. Dancs utódja Szabadai Viktort, a párt fővárosi elnöke lehet.
Vágólapra másolva!

Lemondott fővárosi képviselő-testületi mandátumáról Dancs Gábor szabad demokrata képviselő, aki az MTI-nek szerdán azzal magyarázta döntését, hogy ajánlatot kapott a versenyszférából. "A politika után szakmai vonalon szeretném folytatni a pályámat" - mondta, és hozzátette, nem politikai, hanem magánéleti okok állnak döntése hátterében.

A képviselőséggel együtt Dancs frakcióvezető-helyettesi, közlekedési tanácsnoki és bizottsági megbízatásai is megszűnnek. Távozásával ideiglenesen - ameddig az SZDSZ nem dönt utódjáról - szavazategyenlőség alakul ki a fővárosi közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció és az ellenzék közt.

A távozó képviselő azt mondta, lépésről kedden telefonon tájékoztatta John Emese fővárosi SZDSZ-frakcióvezetőt, de a képviselőcsoport következő ülésén, ahol a téma napirenden szerepel, részt vesz majd. Az MTI kérdésére Dancs úgy nyilatkozott: tudomása szerint pártja ügyvivői testülete Szabadai Viktort, a párt fővárosi elnökét jelöli a helyére.

Dancs Gábor legemlékezetesebb politikai konfliktusa az volt, amikor február végén határozatlan időre, azonnali hatállyal leállította a BKV Zrt.-nél zajló paraméterkönyv-készítési munkálatokat, s az ez ügyben tervezett további szakmai-kerületi egyeztetéseket.

Akkor arra hivatkozott: Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes válságtanácskozást hívott össze a paraméterkönyv készítésével kapcsolatban. Mint mondta, ezen a megbeszélésen ő vette át a szocialista főpolgármester-helyettestől a paraméterkönyv előkészítésének politikai felügyeletét.

Szocialista politikusok már aznap úgy nyilatkoztak, hogy Hagyó nem adott át semmilyen hatáskört, csupán arra kérte Dancsot, hogy a szervezeti szabályzatban rögzített feladatának megfelelően közlekedési tanácsnokként vegyen részt a második körös szakmai és kerületi egyeztetéseken.