Lezuhant egy mentőhelikopter

Vágólapra másolva!
Egy ápoló meghalt, amikor lezuhant egy mentőhelikopter csütörtökön Kiskunlacháza és Apajpuszta között. Öten voltak a gépen, amely egy égési sérült kisfiút szállított. Neki nem esett komolyabb baja, az anyja, a pilóta és az orvos megsérült. A gép a rendőrség szerint meghibásodás miatt kényszerleszállást akart végrehajtani, amikor körülbelül 300 méteres magasságból lezuhant.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy mentőhelikopter csütörtökön Kiskunlacháza és Apajpuszta között. Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta az [origo]-nak, információik szerint a gép Paksról Budapestre tartott egy kétéves, égési sérüléseket szenvedett kisfiúval. A gépen a pilótán és a betegen kívül a fiú édesanyja, egy mentőápoló és egy orvos tartózkodott.

Az ápoló életét vesztette a balesetben, a kisgyerek csak könnyebben sérült meg, a gépen utazó három másik felnőtt állapotáról viszont ellentmondó információk vannak. A rendőrök szerint a kisfiú édesanyja és a gép pilótája súlyosan megsérült, az orvos könnyebb sérüléseket szenvedett, míg az [origo]-nak a mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt mondta: a kisfiú édesanyja úszta meg könnyebb sérülésekkel a balesetet, míg az orvos súlyosan sérült. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint mindhárom felnőtt sérülései súlyosak. Valamennyiüket a fővárosi Országos Traumatológiai Intézetbe szállították, míg a gyermeket a Bethesda Kórház égési centrumában látják el.

Győrfi Pál arról is beszámolt, hogy a lezuhant repülőgép Eurocopter EC 135 típusú volt, ellentétben a korábbi információkkal, amelyek szerint egy francia gyártmányú, AS-350 Ecureuil típusú gép szenvedett balesetet. A szóvivő szerint ez a típus az egyik legkorszerűbb Európában, a lezuhant helikopter négyéves volt. A légimentők honlapja szerint a EC 135-ös egy több célra alkalmazható, két hajtóműves, könnyű helikopter. A szervezet nyolc helikopterrel dolgozik, az EC 135-ös típusból ötöt használnak, amelyeket osztrákoktól bérelnek.

Tapasztalt pilóta, átvizsgált gép

A mentőhelikopter a legkorszerűbb EC 315-ös típusúak közé tartozik, átesett a felszállás előtti kötelező műszaki ellenőrzésen, a pilóta pedig a legtapasztaltabbak egyike - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A mentőápolót az Országos Mentőszolgálat saját halottjának tekinti, a tárca felajánlja segítségét a hozzátartozóknak.

A gép a Kiskunlacháza és Apajpuszta közötti learatott gabonatábla közepére zuhant, körülbelül 500 méterre a Kunszentmiklós-Budapest vasútvonaltól. A helikopter teste nagyon összeroncsolódott, az oldalán állt meg, de égésnyomok nem láthatók rajta. A rendőrségi szóvivő egy helyszínen tartózkodó kollégjától úgy értesült: a gép Paksról Budapestre tartott, amikor meghibásodást észleltek és a pilóta megpróbált kényszerleszállást végrehajtani. A gép eközben zuhant le, az elsődleges információk szerint körülbelül 300 méterről. A hatóságokat a gépen tartózkodó orvos értesítette a szóvivő szerint.

Forrás: [origo]

Az MTI információi szerint már megtalálták a gép fekete dobozát, a Magyar Rádió pedig úgy értesült, hogy a pilóta, mielőtt elveszítette eszméletét, annyit mondott: "leállt a hajtómű".

A tűzoltóság és a mentőszolgálat nagy erőkkel vonult a helyszínre. A tűzoltókra végül nem volt szükség, a gép szerencsére nem gyulladt ki - mondta az [origo]-nak a helyszínről Szentes György, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője. A baleset körülményeit a ráckevei rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják, szakértők bevonásával.

Több szervezet is vizsgálatot kezd

Minden ilyen légi balesetnél legalább három szervezet - a rendőrség, a közledésbiztonság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság is - vizsgálja, hogy mi történt - mondta az [origo]-nak Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. A közlekedésbiztonsági szakemberek már a helyszínre tartanak, részletekkel így csak a későbbiekben tudnak szolgálni. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a helyszínen szintén azt mondta, hogy - a Légiközlekedési Igazgatósággal közösen - a mentőszolgálat illetékesei is vizsgálni fogják a tragédia körülményeit.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a baleset körülményeiről

Legutóbb 1999. december 28-án történt halálos mentőhelikopter-baleset, amikor a Fejér megyei börgöndi repülőtér közelében szörnyethalt a gép pilótája és három utasa. 2005 márciusában, az egyik pécsi klinika mellett is lezuhant egy Mi-2-es mentőhelikopter, miután beteget vitt a kórházba, és újból felszállt. A gép az úttestre zuhant és kigyulladt, pilótája súlyos, a vele utazó ápoló és a mentőtiszt könnyebb sérüléseket szenvedett. A bíróság később megállapította, hogy nem a pilóta gondatlanságából következett be a baleset.