"Mi ezt pillangószobának hívjuk"

Vágólapra másolva!
Titokban találkozgat valakivel, de nem akarja félreeső parkolókban vagy ismerőstől kunyerált lakásban élni a szerelmi életét? Ma ez már könnyen megoldható, külön üzletág foglalkozik az ilyen párokkal. Könnyen találni olyan lakásokat, amelyeket néhány órára is ki lehet bérelni, de sok panzióban és hotelben is vannak úgynevezett "pillangószobák". Egy lakáskiadással foglalkozó vállalkozó szerint a felső középosztály tagjai élnek leginkább a szolgáltatással.
Vágólapra másolva!

Tekintetet vonzó ágy a szoba közepén, átlagosan felszerelt konyha, makulátlanul tiszta fürdőszoba: ilyen képet nyújt az a belvárosi lakás, melyet néhány órára adnak ki, legtöbbször olyan pároknak, akik rendezett körülmények között akarnak eltölteni egy-két órát. Az ingatlant az [origo] munkatársának a szolgáltatást nyújtó középkorú, előzékeny férfi mutatja meg, aki egy profi kereskedő rutinjával és lelkesedésével beszél.

"Nem csinálok belőle erkölcsi kérdést, én egy szolgáltatást nyújtok. A vállalkozás jogi háttere teljesen rendezett, amitől én tartok, az a konkurencia. Minden esetben felajánlom a számlázás lehetőségét a vendégeknek, amitől többen megijednek, mivel így a légyottnak nyoma lehet a könyvelésben. Ezért többnyire szóbeli szerződést kötünk." - magyarázza Csaba. (A téma érzékenysége miatt az interjúalanyok teljes anonomitást kértek, ezért egyikük sem eredeti nevén szerepel.) A Kálvin tér közelében található lakásban egy órányi időnk van a beszélgetésre: a délelőtti pár már távozott, a takarítónő rendet rakott, hamarosan érkeznek a délutáni vendégek.

"Azonnal nagy sikerem lett"

Az eredetileg magyar-történelem szakos bölcsész tanár vállalkozása három évvel ezelőtt egyetlen lakással indult. Jelenleg három ingatlant ad ki Budapest frekventált területein, a Bazilikánál, a Kálvin térnél és a Nyugatinál. Évek óta egy ingatlanforgalmazó iroda vezetője, korábban is hasonló területen tevékenykedett. "2003-ban összeomlott az ingatlanpiac. Ekkor komolyan elkezdtem gondolkozni, mi az, amire lenne igény, de még nem valósult meg. Amint megjelentem a piacon, azonnal nagyon nagy sikerem lett" - mondja.

Általában az interneten hirdet, de nincs saját weboldala: "Akkora az érdeklődés, hogy nincs szükség hirdetésre" - állítja. "A szájhagyománynak minden másnál nagyobb szerepe van" - vélekedik másik megkérdezettünk, Norbert. A harmincas éveiben járó fiatalember kevesebb mint egy éve foglalkozik lakásának néhány órás bérbeadásával. Valószínűleg nem általános jelenség, de Norbert is tanári diplomás, ő azonban nem tervez hosszú távon ezen a területen, inkább turisták számára akar lakásokat kiadni, addig is a napi egy-két pártól származó bevételből és számítógépes munkáiból igyekszik megteremteni az indulótőkét a profilváltáshoz.

Negyven-ötven éves, középosztálybeli

A szolgáltatás alsó határa 3000 forint per alkalom. Norbert legalábbis ilyen árat kér egy-két órára a kétszobás, belvárosi, részben retróbútorokkal és több ággyal berendezett lakásért. Ha valaki három óránál tovább akar maradni, nála is négyezer forintra emelkedik a tarifa, csakúgy, mint Csabánál. Nála egész napot is lehet maradni, ilyen esetben másnap reggelig 8000 forint a lakás díja.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Egyszerű berendezés

A tapasztalatok szerint harminctól fölfelé, de inkább a negyvenes-ötvenes korosztályból kerül ki a párórás lakásbérlők zöme. Főleg olyan párok érdeklődnek, ahol mindkét fél kapcsolatban él. Az általunk megkérdezettek szerint túlnyomórészt a középosztály illetve a felső középosztály veszi igénybe a szolgáltatást. Csaba azt mondta, törzsvendégei között van politikus, bankár, de akad ügyvéd és iskolaigazgató kuncsaftja is. Erről több részletet nem akart elárulni, arra hivatkozva, hogy szolgáltatás a kölcsönös bizalomra épül. "Ők bíznak bennem, hogy megtartom a titkukat, és én sem rettegek, hogy elviszik a tévét" - hoz szemléletes példát Csaba. Az ügyfelek néha felvetik, hogy be van-e kamerázva a szoba, erre a kérdésre mindkét általunk megkérdezett vállalkozó nemmel válaszolt.

A nők igyekeznek láthatatlanná válni

"Az esetek nyolcvan százalékában a pár férfi tagja hív fel. Megbeszélek vele egy időpontot a lakáshoz közel, ahova általában egyedül érkezik. Egy percben megmutatom neki, mi hol van, átadom a kulcsot, átveszem a négyezer forintot és elköszönök. Nem sokkal később meg szokott érkezni a pár hölgy tagja is" - vázolja fel az első találkozás általános menetét Csaba. "A visszatérő vendégeknél már nincs szükség a személyes találkozásra: telefonon bejelentkeznek, és a légyott végén az asztalon hagyják a pénzt. Három év alatt egyetlen egyszer fordult elő, hogy valaki fizetés nélkül távozott, de nem is jött többet. Érdekes, hogy sok férfi azt játssza el, hogy a haverjától kérte kölcsön a lakást. Ilyenkor külön jó, ha előzetesen kipróbálja, működik-e a zár" - mondja Csaba.

Amennyiben a nők is jelen vannak a találkozáskor, rendszerint igyekeznek láthatatlanná válni: "Volt olyan hölgy, aki szinte takarta az arcát, amíg megtette az utcától a lakásig tartó utat" - mondja Norbert az Erzsébet hídhoz közel fekvő lakásban. Csaba szerint sok olyan nő van, aki többszöri találkozás után megnyílik neki és egy idő után magánéletének részleteibe is beavatja. "Valószínűleg így akarnak könnyíteni a lelkiismeretükön" - véli a férfi.

Könnyű megközelíthetőség, egyszerű berendezés

Valamennyi szóban forgó lakás a belváros frekventált pontján fekszik. Mivel "lopott órákról" van szó, fontos a gyors és egyszerű megközelíthetőség (nem árt például, ha közel fekszik a villámbérlők munkahelyéhez). "Sok pár napokig vár a lehetőségre, és legfeljebb egy vagy két órája van" - mondja Csaba. A legzsúfoltabb napszak közvetlenül a munkaidő utáni, de az ebéd előtti, délelőtti órák is keresettek. Fontos az egyszerű parkolás, és szerencsés, ha a lakás kisforgalmú utcában fekszik. A szomszédok a túl nagy jövés-menést nem nézik jó szemmel, éppen emiatt a körgangos házak pásztorórákra kevésbé alkalmasak.

Csaba szerint egyik lakásánál a nyugdíjas szomszéd például pontosan tudja, mi zajlik a fal túlsó végén, de egyáltalán nem zavarja. Szerinte ideális, ha nyugdíjasok élnek a házban, bár pont az általunk is felkeresett lakás közvetlen szomszédja, egy 84 éves néni egyszer megelégelte a légyottal járó hangokat. "Magdika néni egyszer kiállt a folyosóra és elkezdett kiabálni, hogy súlyos kurválkodás, szégyelljék magukat! Azóta megkérem a vendégeket, ne felejtsék el becsukni maguk után az ajtót és Magdika néninek sokszor segítek bevásárolni." (Az említett hölggyel egyébként mi is találkozunk. Időközben szemlátomást megenyhült.)

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csendet kérnek

Fennáll annak is a lehetősége, hogy hivatásos örömlányok veszik ki a szobát. "Nekem erről annyi információm lehet, mint egy hotel recepciósának. Szándékosan senkit sem segítek hozzá prostitúcióhoz, ha a vendég örömlányt hoz fel, az az ő dolga. És kizárólag felnőtt embereknek adom ki a lakást" - hangsúlyozza Csaba, aki tíz konkurensre becsüli azoknak a számát, akik rajta kívül belvárosi lakásokat adnak ki. Akad közöttük olyan, ahol pezsgőfürdő és medence is jár a szolgáltatáshoz. Norbert tud olyan idős hölgyekről, akik nyugdíj-kiegészítés gyanánt adják bérbe néhány órára házukat.

"Nem mondanak nevet"

Norbert korábban maga is ilyen pár órára megkapható lakásokban és panziókban élte szerelmi életét. "Vidéken, a szüleimmel laktam, ezért nem vihettem haza nőismerőseimet, így jutottam a budai panziókba. Amikor még nem volt helyismeretem, egyszerűen megkérdeztük a taxisokat, mit ajánlanak egy-két órára. Ők szinte mindig tudták, hova kell menni" - magyarázta.

Szerinte a legalacsonyabb árkategóriás panzióktól a luxushotelekig mindenki fel van készülve a villámlátogatókra: "Általában annyit mondtam, hogy pár órára lenne szükségem egy szobára, és a recepción azonnal tudták, miről van szó." A vendéglátóipar beavatottságát támasztják alá Mihály tapasztalatai is, aki egy három csillagos budapesti szállodában dolgozik recepciósként: "Mi ezt dugószobának vagy pillangószobának hívjuk."

Mihály munkahelyén is kiemelt szerepben van a diszkréció: "Amikor bejelentkeznek, nem mondanak nevet, ezért sokszor nem is kérdezzük. Érdekes az is, hogy nem jellemző, hogy valaki nem jelenik meg, míg rendes szobafoglalások esetén ez vizonylag sokszor előfordul. A vicc az egészben az, hogy tudunk számlát adni. Van egy rendszeresen visszajáró vendég, aki él is ezzel a lehetőséggel. A kétszemélyes szoba nálunk 70 euró (kb. 16 ezer forint), a dugószobának 10 ezer forint az ára, és általában maximum három órára veszik ki" - mondja Mihály, aki személyes tapasztalatai és a szállodaiparban keringő pletykák alapján meg van róla győződve, hogy a magyarországi hotelek, panziók közül sok fel van készülve a pár órás vendégekre.

Internetes fórumokban kering egy excell-táblázat, amely panziók és hotelek akkurátusan kigyűjtött árait, telefonszámait, címeit tartalmazza, és amit az egyik fórumozó saját elmondása szerint önszorgalomból állított össze és osztott meg a többi érdeklődővel. Egy a barátjával hotelben találkozgató nő is azt mondta az [origo]-nak, hogy partnere ebből a listából választotta ki a szállodát. "Nem tudom, mennyit fizet a barátom, nem árulja el, én pedig nem kérdezem" - mondja Klára, aki ugyan elvált, így független, de együtt él gyermekével, ezért jobbnak látja, ha házasságban élő partnerével egy harmadik helyszínen találkoznak heti, kétheti rendszerességgel.