Felfüggesztik a nyomozást E. Zsanett ellen

Vágólapra másolva!
Az ügyészség úgy döntött, megvárja az E. Zsanett által indított pótmagánvádas eljárás végét, és addig felfüggeszti a hamis vád miatt indult nyomozást a fiatal nő ellen - értesült a Magyar Nemzet. A Múzeum körúti erőszak ügyében a rendőrök elleni eljárást 2007 végén szüntették meg.
Vágólapra másolva!

Néhány napon belül felfüggesztik a hamis vád miatti nyomozást E. Zsanett ellen - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában. A napilap értesülése szerint a vádhatóság már döntött erről, bár a határozatot még nem foglalta írásba. A Múzeum körúti erőszak sértettjeként ismert nő ellen január 18-án indította a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

E. Zsanett azt állította, hogy 2007. május 4-én öt rendőr igazoltatta, majd ketten megerőszakolták a másik három jelenlétében. A rendőrök ellen indult eljárást tavaly év végén megszüntették, ezután terjesztette be a pótmagánvádat a fiatal nő ügyvédje. Az azóta megszűnt Rebisznél szolgáló rendőrök ellen vádat emelt a katonai ügyészség is, de végül bizonyítottság hiányában felmentette őket a hivatali visszaélés vádja alól, szolgálati bűncselekmények miatt kaptak pénzbüntetést.

Közben az ügyészség ötrendbeli hamis vád gyanúja miatt kezdte a nyomozást, melyet most hamarosan felfüggesztenek. Az ok, hogy az ügyészség meg akarja várni, míg a Fővárosi Bíróságon befejeződik az eljárás az E. Zsanett által benyújtott pótmagánváddal kapcsolatban, s ezután döntenének a a nyomozás megszüntetéséről vagy folytatásáról. A pótmagánvádas eljárás tárgyalásának időpontját még nem tűzték ki, de várhatóan ősszel kezdődik.