Vágólapra másolva!
Továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hernád mentén 63 kilométer hosszúságban. A Felső-Tisza vízgyűjtőjére újabb jelentős mennyiségű csapadék esett, így ott is árhullámok indultak el. A Bodrogon szintén készültséget rendeltek el. A védekezés eddigi összköltsége eléri a 100 millió forintos nagyságrendet. Az árvíz elleni védekezéshez már százezer homokzsákot felhasználtak.
Vágólapra másolva!

A megbízható előrejelzéseknek és a megfelelő felkészülésnek köszönhetően a lehetőségekhez képest nyugodtan telt az árvízvédelemben dolgozók szombat éjszakája - közölte vasárnap a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság. Országosan összesen 600 km hosszúságú szakaszon zajlik a védekezés, a gátakon közel kétezer ember dolgozik. Rendkívüli esemény nem történt, de a védekezés költsége mára így is elérte a 100 millió forintos nagyságrendet - olvasható a közleményben.

A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság PR vezetője, Galamos Tamás elmondta: a sajtóban korábban megjelentekkel szemben eddig senkit nem kellett kitelepíteni az otthonából az árvíz miatt. Utalt arra, hogy az ár eddig csak a hullámterekben fekvő üdülőövezetek házait fenyegette, illetve érte el. Szerinte hivatalos kiköltöztetésről csak akkor lehet beszélni, ha a családoknak az otthonaikat kell elhagyniuk.

Az árvízi védekezésben a vízügyesek által koordinálva az elmúlt 24 órában 1950 ember vett részt. Összesen 15 különböző folyón és patakon, 600 km hosszúságú folyószakaszon zajlik vasárnap este első fokot meghaladó védekezés, ebből 149 km hosszan másodfokú, 71,5 km hosszan pedig harmadfokú készültség van érvényben. Hét szakaszon rendeltek el belvízkészültséget, 5 szakaszon másodfokú, 3 szakaszon elsőfokú - ez országosan több mint négyezer hektár földterületet érint.

A védekezés költségei mára elérték a 100 millió forintos nagyságrendet.

Idén nem volt szükség helikopter bevetésére, mint a korábbi évek árvizeinél, mert az árhullám érkezése előtt kiépítették az ideiglenes védelmi rendszert. Csont Csaba, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője elmondta: a védekezés során eddig 100 ezer homokzsákot, 5 ezer köbméternyi homokot és 15 ezer négyzetméternyi fóliát használtak fel.

Csont arról is beszámolt, hogy továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hernád mentén a hernádnémeti-hernádszurdoki és a hidasnémeti-bőcsi árvízvédelmi szakaszok teljes hosszán, 63 kilométer hosszúságban.

Forrás: MTI



Vasárnap reggel 8 órakor a Hidasnémeti vízmércén 297 centiméter volt a vízállás, amely a szombati tetőzés óta 118 centit apadt. A tetőző árhullám jelenleg a folyó középső, nyílt ártéri szakaszán tart, Hernádkércs térségében. A lefolyási viszonyok megváltozása, a hullámtér dús növényzete miatt azonban az árhullám tetőzése Ócsanálos és Gesztely települések térségében a vártnál később, vasárnap a délutáni és éjszakai órákban várható.

A gesztelyi vízmércén vasárnap reggel 302 centiméteres vízállást mértek, a folyó itt egyelőre továbbra is lassan árad, a szakemberek szerint azonban az áradás üteme jelentősen gyorsulni fog. A számítások alapján a Hernád ezen a szakaszon körülbelül 430 centiméteres vízállással tetőzik majd.

Hat útszakasz járhatatlan a Hernád miatt

Csont elmondta: a folyó mentén eddig számos védekezési feladat volt, töltést magasítottak Méránál, Ócsanálos település térségében a Vadász-patak jobb és bal partján, Ócsanálos és Gesztely között a Hernád jobb parti töltésszakaszán, valamint Gesztely térségében. A termőföldek védelme érdekében két esetben bontották meg a töltéseket, ezzel mintegy 2,5 millió köbméter vizet vezettek vissza az apadó Hernádba - derül ki a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság közleményéből.

Hat útszakasz vált járhatatlanná a Hernád áradása miatt vasárnapig Borsod-Abaúj-Zemplénben - közölte a Magyar Közút Kht. Borsod megyei területi igazgatóságának ügyeletese. Foczkó Tamás elmondta: két napja vízátfolyás miatt lezárták a Novajidrány és Vizsoly közötti út egy szakaszát. A Hernád áradása miatt szombattól szintén nem lehet közlekedni Pere és Hernádszentandrás, valamint Sajólád és Bőcs között. Szombaton este zárták le a Fügöd és Ináncs közötti szakaszt, legutóbb pedig - vasárnap hajnalban - a Kiskinizs és Hernádkércs között lévő utat, ahol 30-40 centiméteres víz hömpölyög.

Ináncs belterülete és Pere között is ellepte az utat a folyó. Hernádszentandrást közel egy teljes napig körbe zárta az áradó Hernád, a településre vezető egyik útról azonban vasárnap estére levopnult a víz. A település lakói nyugodtak voltak. A félezer lelkes falu belterületén szinte semmi sem utal az áradására. A település mindkét - Hernádkércs és Pere felől megközelíthető - végét homokzsákokkal, fóliával szinte hermetikusan lezárták. Üveges Gábor polgármester az MTI-nek arról beszélt: a Hernád minden egyes nagyobb áradásakor hasonló a helyzet. "Viszonylag nyugodtak vagyunk; a szigetté vált falut ugyan minden oldalról körbeveszi a víz, de a körtöltésnek köszönhetően a településre nem tör be" - mondta.

A becslések szerint 2,1 milliárd forintba kerül a körtöltések megépítése azokon a Hernád menti településeken, ahol még nincs ilyen - közölte Galambos Tamás, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központ Igazgatóságának munkatársa. Az állandó védettség eléréséhez szükséges körtöltések kiépítésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az érintett önkormányzatok már megkötötték a támogatási szerződést. Jelenleg a projektek előkészületei zajlanak, a kiviteli munkák várhatóan 2009-ben kezdődhetnek el - mondta Galambos.

A Hernád mentén összefüggő árvízvédelmi védvonal eddig még nem épült ki a nyílt ártéri területeken található települések bevédésére. Tornyosnémeti, Hidasnémeti, Gibárt, Kiskinizs, Hernádszentandrás, Halmaj, Ináncs, Ócsanálos, Gesztely, Bőcs települések védelmére községi körtöltések épültek, amelyeken a árvízvédekezés a helyi önkormányzatok feladata. Ugyanakkor Felsődobsza, Nagykinizs, Hernádkércs, Szentistvánbaksa védelmére nem épült, míg Bőcs védelmére csak részlegesen épült ki a körtöltés, ezért ezen települések mély fekvésű szélterületeit a levonuló árhullám évek óta veszélyezteti.

Újabb árhullámok indultak el a Tiszán

A Bodrog folyó teljes hossza mentén, 67 kilométer védvonalszakaszon első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el vasárnap délelőtt tíz órakor. Tetőzésre másodfokú készültség mellett Felsőbereckinél lehet számítani szerdán.

Az elmúlt 24 órában újabb jelentős mennyiségű csapadék hullott a Felső-Tisza vízgyűjtőjére, a Técső feletti szakaszon átlagosan 46 mm. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap átlag 4-5 mm, hétfőn 0,2-0,4 mm csapadékra kell számítani.

Forrás: MTI

A Tisza felső, kárpátaljai szakaszáról és romániai mellékágairól is újabb jelentős árhullámok indultak el, emiatt Técsőnél 12 óra alatt több mint 2 métert emelkedett a vízszint. A Tiszán a következő három napban hármas fokozatúhoz közeli vagy annál is magasabb tetőző vízállásokra számítanak a szakemberek, de a várakozás szerint sehol sem fogja megközelíteni a vízállás a korábban mért legmagasabb szinteket. Vasárnap reggel másodfokú volt az árvízvédelmi készültség Tiszabecsnél és Tivadarnál, elsőfokú a készültség Vásárosnaménynál, Záhonynál, Dombrádnál és Tiszabercelnél. Az árhullám vasárnap várhatóan Tiszabecsnél 560 cm-en, Tivadarnál pedig 810 cm-en tetőzik, hétfőn pedig Vásárosnaménynál 830 cm-n harmadfokú árvízvédelmi készültségi szint feletti értékekkel. A Tiszán hétfőn Vásárosnamény és Záhony között harmadfokú, Záhony alatt másodfokú árvízvédelmi készültség várható.

Már 200 kilométer hosszon figyeli a töltéseket a vízügyi igazgatóság, hiszen a folyó mindenütt kilépett medréből a hullámtérbe - mondta el a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője, Bodnár Gáspár. A védekezési munkát segíti, hogy az ukrán és román vízügyi szervektől folyamatosan érkeznek a mért adatok. A levonuló árhullám lakott területeket nem veszélyeztet - mondta a vízügyi igazgató

A Kraszna külföldi szakaszán még árad, vasárnap reggel hét órakor Domahidánál 574 cm, vagyis hármas fokozatot meghaladó volt a vízállás, és itt további áradás várható - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtóosztálya. A Szamos folyó Csengernél ma reggel nem érte el az elsőfokú árvízvédelmi szintet, de további lassú áradás várható. A Túr folyó romániai szakasza árad, ma reggel Túrterebesnél és Garbolcnál sem kellett árvízvédelmi fokozatot elrendelni, de további áradásra számítanak itt is.

A Duna és a Répce apad

A Duna felső szakaszán folyamatos apadás figyelhető meg. Dévénynél is tovább apadt a folyó, vasárnap reggel 358 cm volt a vízszint. Nagybajcs térségében változó intenzitással szintén apad a vízszint, ma reggel 327 cm volt a vízállás, holnap reggel 300 cm körüli vízállás várható. Győrben is folytatódott az apadás, ma reggel 300 cm volt a vízállás, holnap reggel 270 cm körüli vízállás várható.

A Lajta vízállása Mosonmagyaróvárnál ma reggel meghaladta a harmadfokú készültség szintjét, ez a vízállás várhatóan 10-15 órán át marad. A felső vízgyűjtőjén viszont már apad a folyó.

A Répce Répcelaknál a tegnap délelőtti igen intenzív áradás után koradélután 374 cm-en tetőzött, azóta egyenletes apadással csökken a vízszint, ma reggel nyolckor 350 cm volt a vízállás. A másodfokú készültségi szint - 300 cm - alá a holnap reggeli órákban csökkenhet a vízszint. A tegnap délutáni kisebb csapadék hatására Répcevisnél megállt az apadás, újabb árhullám azonban nem alakult ki.

A Hanság-Rábca rendszeren a zsilipek zárva vannak, a reggeli adatok szerint csak Börcsnél és Győrsövényházán magasabb a belvíz a szivattyúzási szintnél. A tárnokréti és a bősárkányi szivattyútelepnél folyamatos szivattyúzási üzemmód van. A rábcakapi állomás megközelítette a készültségi szintet, a 250 cm-t, ma reggel 245 cm volt a vízállás, holnapra már apadás várható.