Elfogták a soroksári romákon keresett férfit

Vágólapra másolva!
Elfogták azt a körözött férfit, akit korábban hiába kerestek soroksári roma családok otthonában. Az előző akció miatt fegyelmi eljárás indult a kommandós akciót irányító parancsnok ellen, egy romaszervezet pedig panaszt tett, amiért állításuk szerint az udvaron térdepeltették a ház lakóit, köztük időseket és gyerekeket.
Vágólapra másolva!

Kedden éjszaka egy soroksári családi házban elfogták azt a férfit, akit korábban - szintén Soroksáron - romák által lakott házakban kerestek hiába a kommandósok. Az akkori akció miatt fegyelmi eljárás indult a kommandósok parancsnoka ellen, a jogvédők pedig a Független Rendészeti Panasztestülethez fordultak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdai közleménye szerint a 28 éves férfit azért körözték, mert halált okozó testi sértés miatt rá jogerősen kiszabott börtönbüntetését nem kezdte meg. A korábbi, július 17-i éjszakai akció felkutatására és elfogására nem járt eredménnyel, ezért újabb akciót szerveztek, így egy szintén soroksári, Táncsics Mihály utcai lakásban végül elfogták a férfit - közölte a rendőrség.

Múlt szerdán Szikinger István, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) ügyvédje törvénytelennek, szakszerűtlennek és emberi jogi szempontból is elfogadhatatlanak tartotta a július 17-i rendőrségi akciót, amikor elmondása szerint fegyveres kommandós egységek rontottak roma családokra Soroksáron. Azt állítják, hogy a rendőrök gyerekekre, asszonyokra, betegekre és idősekre fegyvert szegeztek, majd órákon át feltett kézzel térdepeltették őket az udvaron. Az ügyvéd ezért beadvánnyal fordult a Független Rendészeti Panasztestülethez, amelyben kérte az ügy kivizsgálását.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint szükségszerű és jogszerű volt a soroksári rendőri intézkedés, ugyanakkor felmerült, hogy ennek során szakmai hiányosságok történtek. Így Bodnár Zsolt, a főkapitány bűnügyi helyettese hétfőn kezdeményezte, hogy fegyelmi eljárás keretében tisztázzák az akciót irányító parancsnok felelősségét. A fegyelmi vizsgálat jelenleg is tart.