Megint nem sikerült MTV-elnököt választani

Vágólapra másolva!
Tovább húzódik az MTV új elnökének megválasztása, miután pénteken sem sikerült megegyeznie az intézményt felügyelő kutatórium elnökségének abban, hogy kit jelöljenek a posztra. Március óta nincs elnöke a közszolgálati csatornának, mióta Rudi Zoltán mandátuma lejárt.
Vágólapra másolva!

Ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió (MTV) élére a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének - értesült az ülés ideje alatt az egyik testületi tagtól az MTI. Közlése szerint a döntő körben - a szükséges tíz helyett - kilencen álltak Székely Ferenc mellé, míg négyen Havasi Jánost támogatták. Az elnökségért hatan versengenek, de nincs köztük az intézmény ügyvezetője, aki egyben alelnök is.

Az MTV elnöki posztja március eleje óta nincs betöltve, miután Rudi Zoltán mandátuma lejárt. A parlament által választott kuratóriumi elnökség - akárcsak múlt pénteken - most is reggel nyolc órakor ült össze, hogy kétharmados támogatottsággal jelöltet állítson. Eddig sem jutottak el azonban, pedig ez csak az első lépés. A szabályok szerint ugyanis, ha a kuratórium jelöltet állít, akkor a később összeülő, a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumnak is jóvá kell hagynia a jelöltet, méghozzá ugyancsak kétharmados arányban.

Múlt héten meg sem kezdték a jelöltállítást, miután az MSZP és az SZDSZ által delegált elnökségi tagok nem vettek részt az erre hivatott ülésen: arra hivatkoztak, hogy kétségbe vonja az eljárás komolyságát, hogy a Fidesz- és KDNP-jelöléssel mandátumhoz jutott társaik pár nappal korábban nyilvánosságra hozták, melyik pályázó mellé állnak.

Az első kísérlet óta eltelt időben azonban változott a kuratóriumi elnökség összetétele, miután az eddigi három mellé - a kormánypárt-ellenzék egyensúly helyreállításának érdekében - újabb négy szocialista delegáltat választott hétfőn a parlament. A helyzet így annyiban változott, hogy a Fidesz és a KDNP jelölése alapján az elnökségbe került összesen négy tagnak nincs meg az elnökjelölés blokkolásához szükséges egyharmados voksarányuk.