Életveszélyesen megsérült egy verekedő diák Egerben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy diák egy iskolai verekedésben kedden Egerben. A szakmunkástanuló az intézet folyosóján, egy szóváltást követően verekedett össze diáktársával. A fiú a verekedés közben elesett, és életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A verekedésben részt vevő másik diák ellen életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. Kihallgatása és az eset körülményeinek pontos felderítése még folyamatban van.