Balatonba fulladt egy ötéves fiú

Vágólapra másolva!
Horgászás közben fulladt a Balatonba szombat délután egy ötéves kisfiú, akit két idősebb társa hagyott magára balatonszemesi kikötő mólójánál. A tragédiának nem volt szemtanúja, az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Vágólapra másolva!

Búvárok találták meg annak az ötéves kisfiúnak a holttestét, aki szombaton kora délután tűnt el a Balatoni Hajózási Zrt. balatonszemesi vitorláskikötőjének mólójáról - közölte szombaton Tarr Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője. A rendőrséget és a vízimentőket fél kettőkor riasztották az esethez. A gyermek két nagyobb társával horgászott a móló belső részén, majd a 11-12 év körüli fiúk magára hagyták, visszatértek a partra, és már csak a homokozó vödrét találták meg.

A szóvivő elmondta: a vízimentők, akik éppen a közelben mentettek egy zátonyon rekedt hajót, perceken belül a helyszínre hajóztak, majd megérkezett a szakszolgálat búváregysége is, miközben a rendőrség a szárazföldön kutatott a gyermek után. Nyolc vízimentő és hat búvár több mint három órán át kereste a kisfiút, akinek már csak a holttestét találták meg a móló közelében. A gyermek feltehetőleg a háromméter mély vízbe esett és megfulladt. A tragédiának nem volt szemtanúja, az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.