A magyar érettségi tételei

Vágólapra másolva!
A középszintű magyar érettségi szövegértési faladata Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv című rádiós riportjával volt kapcsolatos. A szövegalkotási feladatnál pedig három téma közül választhattak a diákok: mit nyerünk azáltal, hogy kevesebb tevékenységet végzünk személyesen; Petelei István egy novellájának elemzése; valamint egy Berzsenyi- és egy Vas István-vers összehasonlítása.
Vágólapra másolva!

A hétfői középszintű magyar érettségi szövegértési feladata Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv című, a Magyar Rádió Szonda című műsorában elhangzó riporttal volt kapcsolatos. A szövegalkotási feladatnál három témából választhattak a diákok.

Az első: érvelő fogalmazást kellett írni a következő témában: "Milyen arányban nyerünk vagy veszítünk azáltal, hogy egyre kevesebb tevékenységet végzünk személyesen, egyre több a készen kapott technikai és kulturális elem a tevékenységeinkben". A második választható feladat egy adott mű bemutatása volt, hétfőn ez Petelei István: A könyörülő asszony című novellája volt. A harmadik választható feladat során pedig több szöveget kellett összehasonlítaniuk a diákoknak, mégpedig Berzenyi Dániel: Horác és Vas István Vides ut alta stet című versét.

A szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a diákok rendelkezésére. A vizsgázók először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ennek az összegyűjtése után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap megoldását.