Pórul jártak a tisza-tavi pecások

Vágólapra másolva!
Az ország második legnagyobb tava melletti települések évtizeden át lobbiztak azért, hogy a horgászbizniszt kiegészíthessék a kerékpáros turizmussal is. Az út elkészült, de hiba csúszott a számításba. Mivel autóval nem lehet ráhajtani, a horgászok elmaradtak, kerékpáros meg egyáltalán nincs. Ez az a bolt, amin mindenki veszített - foglalta össze a Tisza-tavat körbekerítő kerékpárút okozta gondokat egy helybéli.
Vágólapra másolva!

"Most hívott a kollégám. Közölte, hogy bezárja az üzletét" - mondta az [origo]-nak a konkurencia ritkulásáról Vojtekovszki Csaba, egy Tisza-tó parti horgászbolt tulajdonosa. A férfi itthoni viszonylatban jó nevű NBI-es labdarúgó volt egykor, bajnokságot is nyert. Ahogy egyik - szintén a tónál pecázgató - barátja fogalmazott: a többiektől eltérően volt annyi esze, hogy nem itta el a pénzét, hanem horgászboltot nyitott belőle. "Ez volt az álma" - mondta egyhangúan a cimbora.

A sikeres focizásból gründolt vállalkozás most nehéz napokat él át. Vojtekovszki szerint 90 százalékkal visszaesett az üzletében eladott horgászengedélyek száma. A boltos állítja, sorra telefonálnak a távolról lejáró horgászok, kérdezik tőle, hogy jöhetnek-e már, oda lehet-e hajtani a tóhoz, mire ő csak annyit mond, hogy nem. Azt sérelmezik a pecások, hogy a tavat körülölelő, nemrég átadott kerékpárútra nem hajthatnak rá autóval. Így helyenként 4-5, máshol 8-10 kilométerre a horgászhelyüktől kénytelenek lerakni a kocsijukat, s onnan gyalogolhatnak a felszereléssel a partig.

Tízezrek szokhatnak el a tótól

"Azt senki nem gondolja komolyan, hogy kilométerekre hagyják a horgászok az autóikat" - mondta a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Tisza-tavi kirendeltségének névtelenséget kérő illetékese. Szerinte a boltoséhoz hasonló visszaesés nincs, de a horgászturizmusnak mégis betettek.

A helyi MOHOSZ-vezető úgy véli, korai még pontos számokról beszélni, de az már látszik, hogy a napi-, valamint hetijegyet vásárlók elmaradnak, s ez a réteg - családtagokkal, barátokkal együtt - több tízezer, a Tisza-tó körül pénzt költő ember kiesését jelenti. Évente olyan 30 ezer bérletet adnak el a tóra, ebből 20-22 ezer bérletes az, aki évente 6-8 hétvégét "pecázik, bográcsozik, vagyis jól érzi magát a parton". "Na, ezek fognak elszokni a tótól, mert a kerékpárút miatt autóval nem hajthatnak a parthoz" - fogalmazott az illetékes.

A bevételkiesést a Tisza-tó körüli települések boltosai, szállásadói is megérzik. Soltész András újlőrincfalvai polgármester szerint azonban nem csak ezeknek az embereknek tesz keresztbe a kerékpárút. Újlőrincfalva mellett van körülbelül másfélszáz üdülőtelek, s az ezeken álló víkendházak tulajdonosai is a tóparton autózva juthattak el korábban nyaralójukhoz. A bicajútról azonban ők is ki vannak tiltva, a polgármester szerint jelenleg munkagépekkel széttúrt földutakon juthatnak csak el a házukig. "Ez az a bolt, amin mindenki veszített" - foglalta össze a jelenlegi helyzetet a MOHOSZ-vezető.

Megvalósult egy álom

Pedig elvileg remek ötletnek tűnt a kerékpárút. A Tisza-tó Heves megyei oldalán fekvő öt település - Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud, Kisköre és Abádszalók - még a '90-es években kezdett lobbizni a megépítése érdekében. Céljuk az volt, hogy a Balatonnál vadregényesebb tavat szép számmal látogató horgászok mellé oda csábítsák a kerékpáros turistákat is.

A bicikliút építése 2004-ben kezdődhetett el. A nagyjából 40 km-es kerékpárút a Regionális Operatív Program keretében valósult meg, a 361 milliós összköltség nagy részét, 300 milliót EU-s pénzből finanszírozták. 16,5 milliót a szomszédos önkormányzatok tettek a kasszába, a maradékot a regionális vízügyi igazgatóság. A tavat csaknem körbekerítő gátat addig aszfaltos, köves borítású, valamint földút takarta, ezt évi 3500 forintos gáthajtási díj ellenében vehették igénybe az autósok, leginkább a horgászok.

Soltész András állítja: abban maradtak a vízüggyel még az átadás előtt, hogy a helyenként 3-4 méter széles aszfaltozott kerékpárutat - amely bizonyos távolságonként kiszélesedik - az autók is használhatják majd. A gátat kezelő vízügy az építkezés befejezése, vagyis 2007 augusztusa után levette kezét a kerékpárútról, azt a jogszabályoknak megfelelően a közlekedési felügyelet adta át a forgalomnak - kerékpárútként. Márpedig a KRESZ szerint kerékpárútra személyautó nem hajthat. Ennek ellenére eleinte használhatták az autók, de január 1-től már sorompók zárják el a tó nyugati pártján az utat.

Eddig is illegálisan használták?

Sokévi tervezgetés, sikeres EU-pályázat, valamint az igényesen kivitelezett kerékpárút megépülte után azzal találták szembe magukat a horgászok, hogy a tóhoz bevezető utaknál, vagy még messzebb, a környékbeli településeken kell hagyniuk a kocsijukat, és kilométereket kell gyalogolniuk az évek óta használt horgászhelyükhöz. Tiltakozásul több ezer aláírást gyűjtöttek össze, a horgászboltos Vojtekovszki Csaba is besegített, a korlátozást meglepve tapasztaló polgármesterek pedig fórumokat szerveztek. Olyan kompromisszumot szeretnének, hogy sebességkorlátozással használhassák az autók az út bizonyos részeit.

A települések vezetői három minisztériummal is felvették a kapcsolatot, hátha fentről gyorsabban jön a segítség, mindhiába. Soltész szerint az Önkormányzati és Területfejlsztési Minisztérium nem érezte magát illetékesnek, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint pedig eddig is illegálisan használták a gátat a kocsik. Egyedül a környezetvédelmi tárca ígérte meg, hogy új eljárást indít. Az [origo] is megkereste az utóbbi két minisztériumot, de eddig nem kaptunk választ a kérdésünkre.

A jelenlegi helyzetről az [origo] által megkérdezettek egységesen nyilatkoztak: jogilag tulajdonképpen minden rendben, csakhogy a horgászok elmaradtak, kerékpárost meg alig-alig látni. "Egyedül a gátőr hordja a tejet bicajjal" - fogalmazott gúnyosan az egyik horgász.

Nem kellenek a csomagtartóból pecázók

"Az érintett önkormányzatoknak az elmúlt időszakban jobban fel kellett volna készíteniük az érintetteket a változásokra" - közölte Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt.(MT) Tisza-tavi Regionális Irodájának vezetője. A jelenlegi turista-nélküliség azért is különösen pikáns, mert az MT Zrt.-nél 2007 "a vizek éve", s június hónap kizárólag a Tisza-tóról szól majd. "Kíváncsi vagyok, hogy mit fognak itt reklámozni?" - kérdezett vissza az [origo] munkatársától a MOHOSZ illetékese.

Forrás: MTI

A kép Borsodban készült - Ezt szeretnék elkerülni a Tisza-tónál

Molnár szerint a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában igenis az öko-turizmus fejlesztése a cél, igaz, nem megy egyik napról a másikra a bringások odecsábítása. A júniusi kampány pont erről, valamint a szabadstrandok népszerűsítéséről szól majd. Nyolcmilliós kampányból - amibe 7 tó körüli önkormányzat is beleadott - kelet-magyarországi városokban reklámozzák majd a tó nyújtotta lehetőségeket. Más módon is készülnek: 600 darab kölcsönözhető kerékpárral azoknak, akik nem akarnak távolról drótszamarakat fuvarozni.

A szemetelő, kocsijuk csomagtartójából pecázók azonban nem valók tópartra Molnár szerint, aki ideálisabbnak tartaná a - korlátozottan már most is létező - csónakos horgászat még nagyobb elterjedését. Az igazgató sajnálja, hogy sok környékbeli szemében horgászok kontra kerékpárosok konfliktussá kezd válni az autókat érintő tilalom. Pedig ők nem horgászellenesek, állítja, sőt. Jövő héten hétmilliós kampányba kezdenek "Kapásból Tisza-tó" néven a 15. FeHoVa (fegyver, horgászat, vadászat) nemzetközi kiállításon.

Céljuk olyan horgászok Tisza-tóhoz csábítása, akik a majd megépülő őrzött parkolókban hagyják autóikat, biciklit kölcsönöznek, s a tópartot megkímélve ladikjaikból pecáznak.