Állatkertet ajánlanak az élő nyúlra vágyóknak

Vágólapra másolva!
Bekeményít az állatkert, és mostantól nem fogad be húsvét után nyulakat. Az állatvédők szerint éppen ideje volt lépni, mert évről évre több száz kisállat pusztul el, miután a gyerek hamar ráun az élő ajándékra, a szülő pedig megpróbál szabadulni tőle. Volt, hogy szalonnával etették meg a kisnyulat, majd a beteg állatot kirakták. Az állatkert a gyerekeket nyuszi-örökbefogadó programmal szeretné kárpótolni.
Vágólapra másolva!

Sem idén, sem a jövőben nem fogad be nyulakat a Fővárosi Állat- és Növénykert a húsvéti ünnepek után. A döntésnek üzenetértéke van, az állatkert munkatársai az [origo]-nak azt mondták, nem volt más választásuk, ha le akarják szoktatni az embereket arról, hogy nyuszit ajándékozzanak húsvétra.


"Több száz nyulat adtak le minden évben az ünnep után, ráadásul sokszor nagyon rossz állapotban" - mondta Simon Alexandra, az Alapítvány a Budapesti Állatkertért munkatársa. Előfordult, hogy a kis állatoknak csokoládét, szalonnát, tojást adtak gazdáik, majd behozták az állatkertbe a rosszul lévő nyulat azzal, hogy szeretnék otthagyni - tette hozzá.

Kirakják a macerás ajándékot

"Jól teszi az állatkert, ha bekeményít" - értett egyet a lépéssel a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora, Szilágyi István is. Az állatvédő szervezet évek óta együttműködött az állatkerttel, próbálták megoldani a húsvét után leadott, visszavitt vagy egyszerűen az utcán szabadon engedett nyulak sorsát. "250-300 nyulat adtak le évente a fővárosban, ha egy pár fertőzött példány van köztük, a többieket is megfertőzik, és mind elpusztul" - magyarázta a szervezet munkatársa. Ráadásul még ők számítanak a gondosabbaknak, hiszen sok nyulat egyszerűen kiraknak valamelyik parkban, többet elütöttek tavaly az állatkert környéki utcákon.

"Sajnos, rossz magyar szokás, mondhatnánk hungarikum, hogy élő nyúllal lepjük meg gyermekeinket, ez más európai országokban nem szokás - mondta Szilágyi, aki szerint az emberek bele sem gondolnak abba, hogy mi lesz az állatokkal később, pedig átlagosan 6-7 évig, maximálisan akár 12 évig is élhetnek a nyulak."

Tiltanák az állatok utcai árusítását

A Fehérkereszt szerint sokat segítene a helyzeten, ha betiltanák azt, hogy az utcán és az aluljárókban dobozból árulják az állatokat, így húsvétkor - sokszor egészen kicsi - nyulakat. Ennek érdekében egyeztetést kezdeményeztek a fővárosi kerületekkel, elképzeléseik szerint a jövőben megbírságolnák az ilyen árusokat, akikre a közterület-felügyelet és a rendőrség is lecsaphatna. Ezzel legalább azt el lehetne érni, hogy élő állatot csak az ellenőrzött állatkereskedésekben lehessen vásárolni - mondta a liga vezetője.

Hozzátette, idén azt is tapasztalták, hogy már Valentin-napra is ajándékoztak felelőtlenül kisállatokat, amelyek pár nappal később a menhelyen kötöttek ki. A legszélsőségesebb példa az volt, hogy a szerelmesek napjának tartott Valentin másnapján adott le egy kölyökkutyát egy lány, mert szakított az előző napi ajándékozóval.

A Fővárosi Állat- és Növénykert mindenkinek azt javasolja, fontolják meg, tudnak-e tartósan nyulat tartani. Ha nem, akkor az állatkert nyuszisimogatóval várja a gyerekeket húsvétkor, sőt további lehetőség a nyuszik jelképes örökbefogadása. Az örökbe fogadott nyuszit a gyerekek simogathatják, meglátogathatják, közös fotó készül velük. A gyerekek egész napos programokon, még örökbefogadói szülői értekezleten is részt vehetnek.