Berzenkedett és osztott Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Az ellenzéktől az Alkotmánybíróságon keresztül az MSZP-frakcióig mindenki kapott kritikát Gyurcsány Ferenc népszavazás utáni parlamenti beszédében. A kormányfő szópárbajt vívott Orbán Viktorral is, aki hosszú idő után először szólalt fel a parlamentben. A Fidesz elnöke azt mondta, a népszavazáson az emberek az egészségbiztosítási törvényt is elutasították, és teljesen új egészségügyre van szükség. A  népszavazáson elbuktatott díjak eltörléséről kedden tárgyalnak a képviselők.
Vágólapra másolva!

A népszavazási kampányban két politikai filozófia is összecsapott, két vízió Magyarországról - mondta Népszavazás után című napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés hétfő ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő szerint Magyarországon "borzasztó erős az ingyenesség illúziója", és ezzel nagyon nehéz szembemenni.

Amikor hárommillió ember támogatta a népszavazási kérdéseket, nem mondott semmit arról, hogy akkor ki fizessen - mondta Gyurcsány, aki szerint a tövényhozásnak nincs más választása: vagy nem ad semmit, vagy az adófizetők pénzét adja oda. Meg fogjuk hozni a döntést, de nem értek vele egyet - mondta a miniszterelnök.

Az nem egy jó politika, hogy lebeszéljük az embereket arról, hogy saját hozzájárulásukkal bővítsék az egészségügy forrásait - jelentette ki Gyurcsány, aki bírálta az Alkmánybíróságot, amely engedélyezte a népszavazást: szerinte az alkotmány szellemének üzenete világos, felelős polgári demokráciában nem szabad olyan kérdést feltenni, hogy szeretnének-e valamit fizetni.

A kormányfő szerint nagyon sokat árt Magyarországnak, hogy lehet lényegében kölségvetési tételekről népszavazáson dönteni, és az emberek hosszabb távon inkább veszítenek, mint győznek. Gyurcsány saját frakciója felé is kritikát fogalmazott meg, amikor azt mondta: mi magunk is hozzájárultunk ahhoz 2002 és 2006 közt, hogy éljen és virágozzék az az illúzió, hogy teljesítmény nélkül lehet növelni a kiadásokat.

A győzelem kötelez

Az önbecsülés napjának nevezte március 9-ét Igen, Magyarország győzött című felszólalásában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki szerint a népszavazáson a magyarok bebizonyították, nem igaz, hogy mindent eltűrnek. Orbán idézte Gyurcsány őszödi beszédének azokat a mondatait, amelyekben a kormányfő az elmúlt évek hazugságairól beszélt, és azt mondta, ennek hatására döntöttek úgy, hogy népszavazást kezdeményeznek.

A választók döntöttek, ami most van, annak véget akarnak vetni - mondta Orbán, aki szerint nem pártok vagy politikusok, hanem a nép aratott győzelmet, a kormánypártok pedig veszítettek. A győzelem kötelez - jelentette ki a pártelnök -, ezért új alapokra kell helyezni az egészségügyet. Orbán szerint a népszavazás eredménye azt is jelenti, hogy a választók elutasították az egészségbiztosítási törényt is, azt is vissza kell tehát vonni.

Tévúton jár, ha az őszödi beszédből akarja megérteni a politikánkat - reagált Orbán szavara Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt mondta, minden porcikája berzenkedik attól, hogy valaki önmagát a hazával azonosítsa, mint azt szerinte Orbán teszi. "Régen bátor volt és polgári demokrata, ma plebeljusnak hívják magukat" - bírálta Orbánt a kormányfő, aki szerint ő tanult a hibából, de az ellenzék vezére nem.

"Magyarul beszélő kormány"

"Vox populi, vox Dei - a nép szava Isten szava" - mondta Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője, aki szerint Gyurcsánynak nem Orbánnal van baja, hanem a magyar néppel. Semjén azt mondta, ha Gyurcsány valóban vállalná a politikai felelősséget, akkor már nem ülne a miniszterelnöki székben. A kereszténydemokrata frakcióvezető szerint Gyurcsány Ferencnek és "magyarul beszélő kormányának" nem lenne szabad a szájára vennie a haza szót.

"Népszavazás-cunami"

Tegnap ordítóan antiszolidáris döntés született, visszalépés a szocializmus irányába - mondta szintén napirend előtti felszólalásában Kóka János, az SZDSZ elnöke. Kóka korábban, Gyurcsány Ferenc beszédére reagálva azt mondta, Magyarországon az emberek kétharmada nem fizet az egészségügyi ellátásért, háromnegyede pedig adót sem fizet, vagyis csak kevesek viselik a közterheket.

Az SZDSZ elnök bírálta a Fideszt, amely szerinte "úgy akarja betemetni a gödröt, hogy ás mellé még egy gödröt", és kijelentette, pártja nem támogat semmilyen olyan javaslatot, amely megkárosítaná az adófizetőket. Kóka azt jósolta, a Fidesz egy "népszavazás-cunamival" próbálja meg "permanens válságövezetté alakítani" Magyarországot, pedig a politikának megnyugtató üzeneteket kellene küldenie a nemzetközi tőkepiacok felé.

Szavazás a jövő héten

A házszabálytól eltérve kedden délben kezdi meg a népszavazási döntések végrehajtásával kapcsolatos törvénytervezetek tárgyalását az Országgyűlés - döntött hétfőn délben a házbizottság. Szili Katalin házelnök az ülés után azt mondta, a parlement együtt, négyórás időkeretben tárgyalja majd a kormány és a Fidesz által benyújtott javaslatokat.

A javaslatokról várhatóan jövő hétfőn szavaznak a képviselők, miután a házszabálytól eltérést az Országgyűlés 307 igen és egy nem szavazattal támogatta. A tervezetekhez szerdán délutánig lehet módosító indítványokat benyújtani.