Összeszedték a hátrahagyott Molotov-koktélokat

Vágólapra másolva!
Még vasárnap is vittek be fel nem használt Molotov-koktélokat a rendőrségre a VIII. kerület lakói a szombati rendbontások után. A helyi polgármester nem érti, miért hagyták fel s alá vonulni a rendbontókat. A menetet Budaházy György indította el, de a rendőrség nem keresi. Az [origo] által megkérdezett büntetőjogász szerint Budaházy olyan ügyesen fogalmazott mozgósító március 15-i beszédében, hogy nehéz lesz fogást találni rajta.
Vágólapra másolva!

Egy hetet is igénybe vehet, mire elkészül a végleges összesítés arról, mennyi kárt okoztak a VIII. kerületben randalírozók március 15-én - mondta az [origo]-nak Csécsei Béla polgármester. Mint mondta, nem egyszerű a helyzet, hiszen egyes részek a fővároshoz tartoznak, de várják magáncégek és társasházak bejelentéseit is, hiszen kukákat, aluljárók üvegeit is szétvertek a rendbontók. Az előzetes becsléseink szerint a 10 millió forintot közelíti a kár nagysága - állította.

A polgármester szerint vasárnap helyiek még vittek be a rendőrségre Molotov-koktélokat, amelyet a szétkergetett rendbontók hagytak el, hogy ne találják meg náluk. Csécsei Béla szerint elfogadhatatlan, ami történt, mert mint mondta, itt már nem tüntetésről van szó, hanem rendbontásról, fasisztoid felhangokkal vegyítve. "Budaházy felnyomja a zászlóját és egyszerűen elindulnak? Azt sem lett volna szabad hagyni, hogy kétszáz métert megtegyenek, hiszen az már nem a legálisan bejelentett rendezvény" - háborgott a polgármester.

Tanulmányozzák Budaházy beszédét

Ahogy arról a helyszínről beszámoltunk, a Blaha Lujza térre bejelentett, legális rendezvény torkollt a tüntetők és a rendőrök közötti utcai összecsapásokba, miután Budaházy György az este utolsó szónokaként azt mondta a tömegnek: a Művészetek Palotájához megy, ahol Gyurcsány Ferenc mond beszédet az ünnepi műsor részeként, aki vele tart, kövesse mindig a zászlót, amely az általa dicsőséges győzelemként említett MTV-székház ostromnál is ott volt. A felhívására elinduló, több száz fős tömegnek azonban több ponton is útjukat állták a rendőrök.

Rendőrségi forrásból úgy értesültünk, hogy Budaházy György nincs körözés alatt, nem is keresik, de már vizsgálják, valamilyen bűncselekmény vagy szabálysértés megáll-e vele szemben. Budaházy Györgyöt január végén már egyszer felmentette a bíróság, mert úgy találta: a 2006-os zavargások egyik főszereplője - bár túllépte a véleménynyilvánítás határát - nem bűnös alkotmányos rend megdöntésének előkészületében. Ezt többek között azzal indokolták, hogy hiába buzdított a férfi a főváros blokád alá vonására, a felhívása nem volt elég konkrét.

Nem felbujtó

Az [origo]-nak nyilatkozó büntetőjogász szerint ezúttal sem lesz egyszerű dolga a hatóságoknak, mert a férfi beszédében ügyesen elkerülte a buktatókat. Zamecsnik Péter elmondta: a tömeget mozgósító férfi büntetőjogi szempontból most még kevésbé megfogható, ezúttal fel sem hozható vele szemben egyik állam elleni bűncselekmény tényállása sem. Ezen túlmenően pedig amiatt sem lehet felelősségre vonni Budaházyt, mert követői randalíroztak, kukákat gyújtottak fel és Molotov-koktéllal dobálták a rendőröket, jogilag ugyanis sem a szabálysértéseknek, sem a bűncselekményeknek nem volt felbujtójuk.

Rendőrségi forrásunk szerint a BRFK-nál jelenleg is dolgoznak a károk összesítésén, felmérik, hány rendőrautónak esett baja, illetve mennyibe került az ünnep biztosítása a túlórákkal. Az ORFK várhatóan kedd délelőtt tart részletes beszámolót.