Fogdába került a kislányokat videózó volt rendőr

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba került az a volt miskolci rendőr, akiről kiderült: fiatal lányokról készített pornográf felvételeket. A férfi azért került fogdába, mert a rendőrség szerint megfélemlíthetné a tanúkat.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a miskolci férfit, aki fiatalkorú lányokról pornográf felvételeket - fényképeket és videókat - készített. A férfi másfél éve még rendőrként teljesített szolgálatot - köölte Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője. A férfi harminc napra került előzetesbe, mert úgy ítélték meg, hogy szabadlábon befolyásolhatná vagy megfélemlíthetné a tanúkat.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított két éve több fiatalkorú lányról is pornográf fényképeket és videofelvételeket készített. A lakásán egy házkutatáson CD és DVD lemezeket találtak, amelyeken több, még kiskorú lányt azonosítottak. A kiskorúakról pornográf felvételeket készítő a törvény szerint 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és súlyosbítja a bűntettet, ha ezekkel valaki üzletel.