Kiszabadítanák a restaurátorok a bedobozolt kincseket

Az új finanszírozási rendszerben bízhatnak csak a restaurátorok, akik arra panaszkodnak, hogy csak a legfontosabb tárgyak helyreállítására van pénz, a bronzkori kerámiatöredékek például bedobozolva várják a jobb időket. A pénztelenség mellett elvi viták is nehezítik a restaurátorok életét, a megrendelő ugyanis néha íratlan szabályok megszegésére kéri őket. Az évszázadokig rejtve maradt tárgyakat viszont ők foghatják kézbe először, ez a kivételes helyzet lelkesíti a restaurátorokat.

Dohos pinceillat, villódzó neonlámpák és dobozerdő fogadja a látogatót Magyarország legnagyobb restaurátorműhelyében, ahol a kivülálló olykor úgy érzi, mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Az asztalokon - amíg a szem ellát - kerámiatöredékek sorakoznak. A műhelyvezető elmondása szerint elsősorban kelta, római és török kori leletek restaurálásával foglakoznak.

Lelkesen vezetnek körbe minden érdeklődőt, ám mint mondták, igen ritkán fogadnak vendégeket a budapesti Avar utcai műhelyben. A raktár nemrégiben úgy beázott, hogy térdig gázoltak a vízben - mondta Papp Pál restaurátor. A restaurátorok azonban minden nehézség ellenére optimisták, és munkájuk szépségeiről beszélnek.

A munka sokszínűségében rejlik a szakma igazi vonzereje Kurovszky Zsófia, a budapesti Ludwig Múzeum restaurátora szerint. A szakember egyszerre foglalkozik kortárs művészeti alkotásokkal és római kori falfreskók rekonstrukciójával. Számára külön izgalmat jelent, hogy olyan műalkotásokon dolgozhat, amelyeket hosszú évszázadok óta nem láthatott senki. A munka célja pedig nem a művészi önmegvalósítás, hanem az adott tárgy eredeti állapotának bemutatása. Ehhez viszont elengedhetetlen a korabeli készítési techinkák elsajátítása.

Egy másik restaurátor szerint a legizgalmasabb az, hogy egy tárgy restaurálása közben bele kell helyezkedni abba a korba, amiben maga a tárgy keletkezett. "A legnagyobb kihívás számomra az, hogy rám van bízva, mit hozhatok ki az adott műalkotásból" - mondta Makoldi Gizella.

Zágoni Péter fa- és bútorrestaurátor munkájában előszeretettel dolgoz össze olyan, különféle anyagokat, mint a fa és a csont. Zágoni szerint a legfontosabb dolog az alázat, ez a restaurátor szakma alapja. Zágoni ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is: annak ellenére, hogy kétévente mindössze öt tárgyrestaurátor végez Magyarországon, feltűnően sokan nevezik magukat restaurátornak.

A kerámiák maradnak a dobozban

Annak ellenére, hogy igen sok tárgyat valamint épületet kellene restaurálni és bemutathatóvá tenni, nincsenek nagy restaurátor műhelyek az országban. A konzerválásra - ha azt nem magántőkéből finanszírozzák - igen kevés pénz jut, így a szakma folyamatos harcban áll, hogy legalább a fontosabb anyagok restaurálását elvégezhessék.

Jó példa erre a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában látható - Budakesziről származó - kelta lovaskocsi rekonstrukciójának esete. Az ásatás során előkerült bronz alkatrészek helyreállítására Magyarországon már nem volt elegendő pénz. A leletet - egy nemzetközi kiállítás kapcsán - 2001-ben a lyoni Gallo-Romain Múzeum kérte kölcsön fél évre, és a franciák a leletegyüttes rekonstrukciójának teljes költségét is magukra vállalták, és a kiállítás után visszaadták a magyar államnak - mondta Mráv Zsolt, az MNM munkatársa.

Noha a 2001-es műemlékvédelmi törvény előírja a régészeti leletek és műemlékek restaurálását, a legtöbbször erre már nem jutott pénz - állítja egy név nélkül nyilatkozó régész, aki szerint a múzeumok jobb esetben csak a fontosabb tárgyak állagmegóvását tudták önerőből finanszírozni. Ezt Kurovszky - aki több Komáromban előkerült falfreskót restaurált már - is megerősítette, és azt is elmondta, hogy a restaurálás költségeit leggyakrabban pályázati pénzekből - elsősorban a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) - fizették.

Emiatt tavaly tavasszal a Kulturális Örökség Szolgálatának (KÖSZ) kezdeményezésére átalakították a korábbi finanszírozási rendszert, és szigorúbb szabályozást léptettek életbe. Az ásatásokra fordított keretösszegeknek ezentúl kötelezően tartalmazniuk kell minden, a feltárás befejezése után elvégzendő munkafolyamat költségét is. "Az így bevezetett változások miatt nagyobb az esély arra, hogy valóban marad pénz a restaurálására" - mondta Kovács Lóránd Olivér régész, aki szerint az új struktúra következtében jobban be lehet tartani a műemlékvédelmi törvényben előírtakat.

Kovács szerint a probléma azonban továbbra is az, hogy az ásatási engedéllyel rendelkező feltárók előre kötnek szerződéseket. "Azt azonban sosem lehet előre megjósolni, hogy mi kerül elő egy-egy ásatás alkalmával" - mondta, és hozzátette, hogy így fordulhat elő sokszor az, hogy egy sűrűbb lelőhely esetén - az előre lekötött négyzetméterárak miatt - már a feltárás közben elfogy a pénz. Sok restaurátor szerint épp ezért lenne célszerű utólag, a feltárt anyag ismeretében meghatározni a keretszámokat. Ezzel nemcsak pénzt spórolnának, hanem ésszerűbben eloszthatnák a restaurálásra szánt összegeket is.

Szakmai ellentétek

Az elmúlt években szakmai ellentétek is felmerültek a régészek között. A vita a teljes rekonstrukció során kialakított tárgyak látványa körül robbant ki. Íratlan szabály ugyanis, hogy egy kész tárgy eredeti és kiegészített részei színben elüssenek egymástól. Így a laikusok is láthatják, hogy valójában mennyi maradt meg az eredeti tárgyból.

Manapság azonban egyre gyakrabban kérik azt a restaurátoroktól, hogy az eredetivel megegyező színárnyalattal egészítsék ki a töredékeket. A kész tárgyak ugyan szebbek lesznek, ám műemléki értékükből sokat veszítenek.