Gyurcsány menesztené Horváth Ágnest

Vágólapra másolva!
A koalíciónak új egészségügyi minisztert kell javasolnia Horváth Ágnes helyett - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő szombaton, az MSZP pártértekezletén. A kormányfő beszédében reformgőggel vádolta az SZDSZ-t. Gyurcsány szerint újra kell gondolni a koalíciós szerződést, a reformokkal kapcsolatban azt mondta: azokat úgy kell folytatni, hogy elfogadhatók legyenek az ország számára. Az SZDSZ azt állítja: Gyurcsány egyeztetés nélkül jelentette be Horváth menesztését.
Vágólapra másolva!

"Azt fogom javasolni az SZDSZ-nek, hogy jelöljünk közösen egy új egészségügyi minisztert" - jelentette be szombaton az MSZP országos pártértekezletén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Horváth Ágnes menesztéséről szóló bejelentést tapssal üdvözölte a teremben jelen lévő, mintegy kétezer szocialista tisztségviselő és küldött - közölte az az [origo] helyszíni tudosítója.

A kormányfő beszédében azt mondta: döntését közölte Kóka János SZDSZ-elnökkel és Horváth Ágnessel is, egyikük sem örült a dolognak. Az SZDSZ szombat délután kiadott közleményében viszont az áll: a miniszterelnök egyoldalúan, egyeztetés nélkül jelentette be, hogy nem kíván Horváth Ágnessel együtt dolgozni. A párt közleménye szerint Horváth élvezi az SZDSZ bizalmát, a kormányfő javaslata pedig elfogadhatatlan.

Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc szombaton reggel felhívta Kóka Jánost és Horváth Ágnest, hogy közölje velük, milyen bejelentésre készül. A szabad demokraták közleményében használt megfogalmazás az MTI szerint azt jelenti, hogy ezt a gesztust az SZDSZ nem minősíti egyeztetésnek, egyoldalúnak tekinti.

Kibeszélés

A budapesti Syma Csarnokban zajló pártértekezletet - amely nem rendelkezik döntési joggal, csak informális összejövetel - azért hívták össze, hogy kibeszéljék az elmúlt hetek eseményeit, többek között a népszavazási vereséget, az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatos terveket, valamint a koalíciós feszültségeket. A konfliktus azt követően vált nyilvánvalóvá, hogy Mesterházy Attila, a MSZP harmadik hullám platformjának vezetője szerdán azt mondta: újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést. A politikus a kisebbségi kormányzás lehetőségét is felvetette.

Mesterházy a konfliktus okaként említette, hogy Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős SZDSZ államtitkár a népszavazás éjszakáján a kormányfőt és az MSZP-t becsmérlő kijelentést tett. A szocialisták nehezményezték azt is, hogy az MSZP egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatos terveire - a pénztárak maradjanak állami tulajdonban, abban ne jelenhessen meg a magántőke -, Kóka János március 19-én azt mondta: ha nincs reform, értelmetlen koalíció.

"Nem szabad feladni"

Gyurcsány szombati beszédében azt mondta: két fontos feladatot lát az egészségügyben: rendbe kell tenni azokat a bizonytalanságokat, amelyeket az ágazat átalakítása okozott, illetve le kell zárni az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatos vitákat. A kormányfő szerint ehhez tartalmi és személyi változtatásokra is szükség van. Reményét fejezte ki, hogy az SZDSZ megérti, a szocialisták változást akarnak.

A reformot nem szabad feladni - mondta Gyurcsány -, de úgy kell folytatni, hogy az elfogadható legyen az ország számára. A miniszterelnök szerint az egészségbiztosítási törvény jelenleg nem bírja a többség támogatását, ezért korrekcióra szorul. Az MSZP ajánlatot fog tenni a koalícióspartnernek, hogy módosítsák a törvényt - mondta a kormányfő, de részleteket nem árult el.

Van, aki feladná az egyensúlyteremtést - utalt Gyurcsány azokra a véleményekre, amelyek szerint lazítani kellene a megszorításokon. A populizmusra azonban nem lehet populizmus a válasz - mondta, mire a tagság tapssal reagált. "Pontosan tudjátok, mit tapsoltatok meg?" - kérdezte a kormányfő, aki szerint a választások előtt azzal fogják megkeresni, hogy emeljék a nyugdíjakat, vagy adjanak pénzt egyik-másik városnak, de ő ezekre azt válaszolja majd: nem.

"Koalíciós szerződés nem szentírás"

"A hátam közepére hiányzik egy személyi konfliktus a koalíciós partnerrel" - mondta Gyurcsány, de szerinte elkerülhetetlen a váltás, mert a nélkül nem tudnak előre lépni. Több mint egyórás beszédében Gyurcsány többször is bírálta az SZDSZ-t: "Reformgőg és reformblabla helyett több párbeszédre és szakértelemre van szükség" - üzente a koalíciós partnernek, a tagság pedig tapssal jelezte, egyetért vele. A kormányfő ugyanakkor többször is felszólította a két párt politikusait, hogy ne egymáson köszörüljék a nyelvüket, mert "a koalícióval nem lehet játszani".

"A koalíciós szerződés azonban nem szentírás" - jelezte Gyurcsány, hogy módosítani kívánja a megállapodást és esetleg a kormányprogramot is. Azt kérte a szocialista tagságtól, hogy a következő néhány hónapban gondolják újra a párt és a kormány politikáját. "Meg kell állni két-három hónapra, eldönteni, merre megyünk tovább" - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő elmondta: a legnagyobb hibáját azzal követte el, hogy 2006 tavaszán vagy kora nyarán nem állt ki a nyilvánosság elé, és nem mondta ki nyíltan, a korábbi út nem folytatható, és hogy pontosan mit kell tenni az egyensúly helyreállítása érdekében. "Meg akartam spórolni a szembenézést" - mondta a kormányfő, aki szerint az ország joggal csodálkozott, a jóléti program után miért kell vizitdíjat fizetni.

Gyurcsány nem közölte, hogy pontosan mikor távozik Horváth, és azt sem, hogyan fogadtatja el a koalíciós partnerrel a döntését, illetve egyáltalán az SZDSZ irányítása alatt marad-e a tárca, vagy a szocialisták jelölnének új minisztert. Az [origo] által megkérdezett szocialista politikusok - köztük az elnökség egyik tagja - is csak találgattak: többek szerint az egyezség a tárcacseréről már meg is köttetett, de akadt olyan MSZP-s vezető is, aki szerint fel kell készülni a koalíció felbontására és a kisebbségi kormányzásra.

Horn: majd meglátjuk

Először lássuk a programokat, mert az SZDSZ azok alapján dönti el, hogy részt tud-e venni a további közös munkában - reagált Gyurcsány Ferenc kormányfő szavaira szombaton az MTI-nek Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője hozzátette: hétfőn a párt frakciója és ügyvivő testülete összevont ülést tart, jövő hét szombaton pedig országos tanácsülést tartanak. Ezeken a fórumokon meg tudják tárgyalni majd a teendőket.

A miniszterelnöknek arra a felvetésére, hogy új egészségügyi minisztert kell kinevezni, Horn azt felelte: Horváth Ágnes kiválóan végzi a munkáját, de "a reform a programokról, nem pedig a személyekről szól". A koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár a koalíciós szerződés felülvizsgálásáról azt mondta: a szabad demokraták tavaly már javasolták az évenkénti felülvizsgálatot, és múlt év nyarán már ki is egészítették a korábbi megállapodást.

Horváthnak le kellett volna mondania

Más véleményen volt az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es ügyvivő, aki jogosnak nevezte a kormányfő kritikáját, többek között a miniszterelnök azon kijelentését is, hogy több SZDSZ-es politikus magasan hordja az orrát. A politikus szerint az SZDSZ-nek számítania kellett arra, hogy a miniszterelnök meneszteni akarja Horváth Ágnest. A három népszavazási kérdés közül kettő az egészségüggyel volt kapcsolatos, a kudarc után a miniszternek magának kellett volna felajánlania a lemondását - mondta az ügyvivő.

A név nélkül nyilatkozó SZDSZ-es politikus szerint a koalíció rosszul reagált a népszavazási kudarcra. Nem volt helyes, hogy az MSZP-s politikusok nagy része ki akart hátrálni a reformok mögül, de az sem, hogy az SZDSZ úgy akarta folytatni a reformokat, mintha nem történt volna semmi. "Végig kell gondolni, hogy mit rontottunk el, kudarcot vallottunk, ezt ki kell mondani" - mondta az ügyvivő, aki Horváth Ágnesre utalva hozzátette: ennek pedig személyi felelősei is kell, hogy legyenek.

Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivője az [origo]-nak azt mondta: nem az a fontos, hogy ki az egészségügyi miniszter, hanem, hogy elfogadtassák az emberekkel, fizetni kell a szolgáltatásokért. A politikus szerint, ha sikerül megnyerni az emberek támogatását a reformokhoz, utána könnyebb lesz más kérdésekben is dűlőre jutni, többek között abban, hogy ki legyen az egészségügyi miniszter.

Ha nincs erő

A pénztártörvény jó megoldás volt - mondta szombati pártértekezleten Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője -, de megváltozott a helyzet, ezért most a második legjobb megoldást kell választani. Kiss Péter, a párt alelnöke azt mondta: minden reformnak társadalmi támogatottságra van szüksége ahhoz, hogy akkor is fennmaradjon, amikor már a kormány nem tartja fenn őket erővel. Azt mondta, a támogatottság megszerzése érdekében változtatásokra van szükség mind az MSZP politikájában, mind a koalíció működésében.