Felfüggesztett büntetést kapott az orvost megverő lány

Vágólapra másolva!
Négy hónap fogházbüntetést kapott az a fiatal lány, aki többször megütötte a gyöngyösi kórház orvosát, amiért nem akarta felvenni édesanyját a kórházba fekvőbetegként. A büntetés végrehajtását felfüggesztették.
Vágólapra másolva!

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt jogerősen négy hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte az Egri Városi Bíróság azt a fiatalkorú lányt, aki megvert egy doktornőt a gyöngyösi kórházban - számolt be szombaton a heol.hu. A bíróság azonban két év próbaidőre felfüggesztette a büntetés végrehajtását, amit az ügyész, illetve a vádlott is tudomásul vett.

A kórház ügyvezető igazgatója, Szőke Ferenc korábban azt mondta: a konfliktust az okozta, hogy a doktornő március 10-én nem akart befektetni az osztályra egy asszonyt, mire a beteg hozzátartozója többször megütötte őt. Az orvos szerint a beteg állapota nem indokolta a kórházi ápolást, ezért a járóbeteg szakrendelésre kívánta továbbküldeni az asszonyt. Az asszony az orvosi diagnózissal szemben azt állította, hogy súlyos betegségben szenved, és követelte, hogy vegyék fel fekvőbetegként. Miután a doktornő ezt továbbra sem tartotta indokoltnak, az asszony szitkozódni kezdett, majd a kíséretében lévő fiatal nő rátámadt a doktornőre. A tárgyaláson megállapították, hogy a fiatalkorú lány ököllel orrbavágta a doktornőt, majd a hátára is megütötte.

A jelenet egy televíziós stáb szeme láttára történt, a tévések ugyanis épp az új sürgősségi betegellátóról készítettek anyagot az intézményben. Ezt követően sem az intézmény, sem a doktornő nem tett feljelentést, ugyanakkor az orvos azonnal felmondott munkáltatójának. Végül a hatóságok hivatalból indítottak vizsgálatot az ügyben.