Őrzik gazdáik titkait a modern cselédek

Vágólapra másolva!
Őrizzék a titkokat, tartsák a pár lépés távolságot és mindig álljanak rendelkezésre - ezek a legalapvetőbb követelmények a jómódúak szolgálatába szegődő tanácsadóknak, szakértőknek, intézőknek. Londonban egyre nagyobb divat a gazdagok körében, hogy minden ügyes-bajos dolgukat mással intéztetik el. Egy magyar személyi sofőr szerint nemegyszer a földesúri mentalitás teszi nehézzé az ilyen munkát. Olyan is akad, aki cselédként kezeli alkalmazottait.
Vágólapra másolva!

A gazdag londoniak azon kívül, hogy mással csináltatják a számukra terhes feladatokat, a Times Online cikke szerint egy sor szakembert is fizetnek azért, hogy személyre szóló tanácsokat kapjanak tőlük. Vannak olyan befektetési, kommunikációs, művészeti tanácsadók, táplálkozási szakértők és stylistok, akik arra specializálódtak, hogy állandóan készenlétben álljanak megbízóik számára.

Magyarországon is egyre több embernek ad munkát a jómódúak kiszolgálása: bébiszittert, takarítónőt, vasalónőt már nem kirívó alkalmazni, a luxusházak tulajdonosai pedig általában kertgondozót és medencetisztítót is alkalmaznak.

"Ha én fizetek, akkor azt csinálja, amit én mondok" - nemegyszer találkozott már ilyen hozzáállással az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó személyi sofőr, aki eddig nyolc megbízónak - ahogy ő mondja, "gazdának" - dolgozott. Többnyire egyik tárgyalásról a másikra viszi őket, de feladatai közé tartozik időnként a családtagok fuvarozása és a gyerekek iskolából való hazahozatala is. Megbízói mindig üzletemberek, egyetlen alkalommal volt már egy politikus gazdája is. "Vele nem lehetett dűlőre jutni" - nevetett.

Nagy titkok tudója

Utolsó két alkalmazójával voltak a legrosszabb tapasztalatai, a sofőrködés mellett más feladatokat is rá bíztak, és ha úgy adódott volna, nem engedték saját ügyeit is elintézni. "Mintha a csicskásuk lennék, úgy bántak velem" - mesélte. Legjobb főnöke egy itt élő olasz üzletember volt, akinél természetes volt, hogy ha vacsorázni megy, a sofőrjének is jár a vacsora egy külön asztalnál, vagy ha vidékre kellett menni, akkor külön szobát vett ki neki.

"Baráti viszony sosem alakul ki, a pár lépés távolság mindig megmarad" - mondta. Szerinte azért is különleges viszony ez, mert a sofőr egy idő után nagy titkok tudója lesz, hiszen megbízójának szinte minden lépéséről tud. Mivel a sofőrök teljesen belelátnak egy-egy család életébe, írásban kell vállalniuk a titoktartást.

Bizalmi állás

Egy módos magánházak takarítását vállaló fiatal nőnek nincsenek ilyen rossz tapasztalatai. "Én is választok, nem csak ők választanak engem, először körülnézek, hogy milyen a ház" - mondta. A személyes viszony ugyanakkor szerinte is nagyon fontos. "Ez egy bizalmi állás, szimpatikusnak kell lenni" - mondta, és hozzátette, hogy pont ezért csak név nélkül nyilatkozik, és természetesen a munkaadóiról sem árul el semmit.

"Nagyobb házat vesznek, mint amekkorát rendben tudnak tartani" - mondta a takarítónő, aki telefonbeszélgetésünkkor is egy több száz négyzetméteres házban dolgozott. Szerinte a takarításra akkora igény van, hogy ha valaki napi szinten végzi, meg is tud élni belőle.

Saját géphez pilótát tartani vagy bérelni Magyarországon a legnagyobb luxusnak számít, csak néhányan engedhetik meg maguknak - mondta az [origo]-nak egy magánrepülőgép tulajdonosa, akinek rálátása van a hazai viszonyokra. A pilóta 30 és 50 közé teszi azoknak a számát, akik kisebb repülőgépeket vásároltak saját vagy céges használatra, ezeket a gépeket viszont általában tulajdonosaik vezetik.

Éjszakai kérések

A londoni gazdagok bármikor magukhoz rendelhetik tanácsadóikat. "Az éjszaka közepén is futnak be hívások" - mondta egy táplálkozási szakértő a Times Online-nak nyilatkozva. A dietetikus többfős csapattal dolgozik, megrendelői általában azt kérik tőle, hogy egy adott napra, eseményre hozzák a lehető legjobb formába.

Szintén állandóan rendelkezésre áll az a londoni befektetési tanácsadó, aki garantálja megbízóinak, hogy megtalálja számukra a legjobb pénzügyi lehetőségeket. Ügyfelei többek között médiasztárok, művészek és golfjátékosok. Szolgáltatásai közé tartozik sürgős banki átutalások lebonyolítása, de az is, hogy ügyfelének elővételi jogot szerezzen távoli szigetekre.

"A legjobb, amikor az ügyfél lelkesedni kezd azért, mert találtam neki valamit" - mondta a Timesnak egy művészeti tanácsadó, akit azzal bíznak meg ügyfelei, hogy műalkotásokat kutasson fel. A sokmilliós vásárlások lebonyolítása után azt is elvárják tőle, hogy a megszerzett alkotást segítsen a legméltóbb helyére tenni új tulajdonosa otthonában.