Befejezték demonstrációjukat a kamionosok

Vágólapra másolva!
Kora este elhagyták az 56-osok terét a demonstráló kamionosok, akik szerint a főváros nem érdeklődött akciójuk iránt. A tüntetők kedden mintegy száz teherautóval a Hungária körútra vonulnak.
Vágólapra másolva!

Befejeződött a fővárosi behajtási díjak elleni demonstráció a budapesti 56-osok terén, a teherautók már elhagyták a tiltakozó akció helyszínét - tákékoztatta Klinka László, a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. egyik ügyvezetője az MTI-t. Klinka úgy fogalmazott, hogy "a médián kívül senki sem mutatott érdeklődést az akció iránt", a várt reakció - a főváros részéről - elmaradt.

Az ügyvezető hozzátette, hogy kedden várhatóan több mint száz teherautó fog "közlekedni" a Hungária körúton, amelyik egy kiemelt ingyenes tranzitútvonal. A fuvarozók modellezni szeretnék, hogy - a főváros behajtási engedély rendszert érintő átalakításai - miként érintik Budapest forgalmát.

A fuvarozók hétfőn reggel kezdték figyelemfelkeltő demonstrációjukat Budapesten mintegy 100 teherautóval és kamionnal. Az akcióval tiltakoztak a behajtási engedélyek összegének emelése, az engedélyek rendszámra történő kiadása, a sofőrök kötelező pihenőidejét ellenőrző magas tachográfos, valamint túlsúlybüntetési tételek ellen.

A fuvarozók azt is szerették volna elérni, hogy a fuvarszolgáltatást megrendelő vállalkozások ne bújhassanak ki a fizetés alól azzal az ürüggyel, hogy az adott cég tönkrement. Ennek elkerülésére azt javasolták: a beruházó a fuvarozó felé vállaljon kezességet a fővállalkozó fizetőképességére vonatkozóan.