Vádat emeltek a mindszenti beteg halála miatt

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a csongrádi ügyészség az ellen a hódmezővásárhelyi orvos ellen, aki a mentőben tavaly elhunyt mindszenti beteget kezelte. Az orvost akár egy év börtönt is kaphat.
Vágólapra másolva!

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés ügyében vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház ügyeletes orvosa ellen a tavaly elhunyt mindszenti beteg ügyében - közölte pénteken a főügyészség szóvivője. A cselekményért egy évig terjedő börtön, illetve közmunka vagy pénzbüntetés szabható ki.

A 67 éves mindszenti férfi április 6-án halt meg. A beteget előbb a hódmezővásárhelyi kórházba szállították, majd innen a kocsit továbbküldték a szentesi kórházba. A Szentes felé vezető úton azonban a férfinek megállt a szíve, és már nem sikerült újraéleszteni. A férfi halála azért kapott jelentőséget, mert az az egészségügyi reform több fontosabb elemének az életbe lépése után történt. Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, Lázár János ezt követően nevezte a mindszenti férfit az egészségügyi reform első áldozatának.

A vádirat szerint az orvos megszegte a rá vonatkozó foglalkozási szabályokat, mert a mentővel odaszállított beteget, orvosi vizsgálat nélkül szállíttatta tovább a szentesi kórházba. Ráadásul a mentőben nem volt orvosi felügyelet sem, ezzel közvetlen veszélynek tette ki a beteget. A nyomozás szerint azonban nem igazolható, hogy a gondatlan magatartás és a sértett halála között összefüggés lenne, vagyis a beteg szabályos ellátás esetén is meghalhatott volna.