Ragaszkodik a főváros a Fővám téri metróállomáshoz

Vágólapra másolva!
A 4-es metró Fővám téri megállóját meg kell építeni - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet szerdai rendkívüli ülésének határozott álláspontját Steiner Pál, aki úgy nyilatkozott, hogy a 4-es metróval kapcsolatban három fontos kérdéskörről tárgyaltak számos szakértő bevonásával órákon át.
Vágólapra másolva!

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője elmondta, hogy foglalkoztak a 4-es metró jogi, pénzügyi és műszaki ellenőrzését megvalósító Független Ellenőrző Mérnökkel és a 4-es metró projekt menedzsment szervezetének megerősítésével összefüggő kérdésekkel is. Ez utóbbira, a több tízfős létszámbővítéshez mintegy 300 millió forint szerepel az önkormányzat költségvetés-tervezetében.

A Fővám téri megállóval kapcsolatban Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a kabinet előterjesztésében megállapítja, hogy a kivitelező Hídépítő Zrt. különböző okokra hivatkozva jelentős programcsúszást halmozott fel, ami a főváros és a BKV számára elfogadhatatlan.

A kabinet megismerte a Fővám téri megálló építésének műszaki kérdéseit, s azt, hogy milyen módon épüljön meg az állomás. Az egyik alternatíva, hogy a megállót a Duna medrének elterelésével építenék meg. A kabinet azt határozottan kinyilvánította, hogy a Hídépítő Zrt.-nek teljesíteni kell szerződéses kötelezettségét. Ezzel egyidejűleg külön mérlegelési kérdés, hogy a továbbiakban a fővárosi önkormányzat miképpen tud megrendelőként együttműködni a hídépítővel. A városvezetés határozott álláspontja az, hogy a hídépítővel szemben minden jogi eszközt igénybe kell venni, hogy teljesítse szerződéses kötelezettségét.

Steiner Pál közölte, hogy a kabinet további egyeztetéseket tartott szükségesnek ez ügyben. E folyamatba bevonják a 4-es metró projekt felügyelőbizottságának tagjait, köztük a fővárosi főjegyzőt és a főpolgármester kabinetfőnökét. A főjegyzőtől várnak javaslatot arra, hogy milyen megoldást válasszanak a továbbiakban - jegyezte meg.

A 4-es metró Fővám téri állomásának megvalósítási alternatívái között legnagyobb támogatottsága annak a javaslatnak van, amely szerint mindössze három hónapos csúszással, a plusz költségek fele-fele arányban történő megoszlásával - műszigetről, felülről résfalazással - építené meg a hídépítő az állomást a Duna alatti peronalagúttal.