Pécs próbálja fúrni a tubesi radarépítést

Vágólapra másolva!
Megváltoztatta a pécsi építési szabályozási tervet a város képviselő-testülete csütörtökön azért, hogy ne épülhessen meg a Tubesre tervezett radar. A honvédelmi tárca megtámadja a döntést, amellyel szerinte amúgy sem lehet megakadályozni a lokátor megépítését a hatályos építési engedély miatt.
Vágólapra másolva!

Pécs képviselő-testülete csütörtöki rendkívüli ülésén egyhangúlag elfogadta Pécs építési szabályozási tervének módosítását azért, hogy a város közigazgatási területén ne épülhessen lokátor. Ezzel kihasználták az utolsó jogi lehetőséget annak érdekében, hogy megakadályozzák a NATO-radar Tubesre történő felépítését. A rendkívüli közgyűlést követő sajtótájékoztatón Pécs szocialista polgármestere, Tasnádi Péter elmondta: a várost kormányzó koalíció minden jogszerű lehetőséget megragadott a radar építésének megakadályozására. Más helyszín kijelöléséért a kormányhoz fordultak, és külföldi szakértőket is felkértek a lokátor várható hatásainak vizsgálatára.

A tubesi katonai beruházás ügyében a honvédelmi miniszter korábban már kiadta az építési engedélyt, ezt azonban több civil szervezet, valamint Pécs bírósági úton megtámadta. Jelenleg a Legfelsőbb Bíróságon van az ügy, amely még nem hozott döntést a II. fokú építési engedély felfüggesztésének jogszerűségéről. Az elfogadott építési szabályozási terv azonban a folyamatban lévő ügyeknél is alkalmazható, így ha a bíróság új eljárásra kötelezi a honvédelmi tárcát, a radar építését ezzel meg lehet akadályozni.

A Honvédelmi Minisztérium csütörtökön a pécsi döntésre reagálva közölte: az illetékes közigazgatási hivatalhoz fordulnak jogorvoslatért, mert a pécsi közgyűlés döntése a tárca szerint alkotmányos elvet sért. Ezt azzal indokolták, hogy "a döntés nem valamely önkormányzati feladattal összefüggésben született, hanem egy állami feladat végrehajtásának ellehetetlenítésére". Szerintük a már kiadott, jogszerű építési engedélyekre a módosításnak nincs visszaható hatálya, és az eddigi döntéseket már nem befolyásolja érdemben.