Egy nap után feladta a Liga a sztrájkot

Vágólapra másolva!
A Keletiben kisebb káoszt okozott, amikor reggel 6-kor megkezdődött a vasutasok határozatlan ideig tartó sztrájkja. A Déliben üres vonatok jöttek-mentek, a szakszervezet szerint 3500-an sztrájkoltak, a MÁV viszont úgy tudja, a vonatok 50 százaléka elindult. A Liga hétfőn este bejeletette: nem folytatja a munkabeszüntetést.
Vágólapra másolva!

Hétfőn este 9 óra előtt nem sokkal Gaskó István, a Liga szakszervezet elnöke bejelentette: nem folytatódik az a határozatlan idejű sztrájk, amit hétfőn kezdődött a szakszervezeti szövetség felszólítására. A Liga és a társszervező Munkástanácsok eredetileg azt ígérték, hogy az egészségbiztosítási törvény elfogadása esetén fenntartják a munkabeszüntetést. Végül azonban elálltak ettől.

"A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok az elmúlt hetekben szervezett valamennyi demonstrációt és sztrájkot sikeresnek értékeli" - olvasható a két szervezet hétfőn este kiadott közleményében. "Az akciók a társadalom többségének támogatásával zajlottak... A koalíciós pártok felelőtlen magatartásukkal, hatalmon maradásuk érdekében feláldozták az európai társadalmak szolidaritáson alapuló rendszerének egyik utolsó védőbástyáját, az egységes, mindenki számára elérhető egészségbiztosítási rendszert... Mivel 2007. december 17-én az országgyűlés elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, - fontosnak tartva a karácsony nyugalmát, a munkavállalókért, azok családjaiért, illetve a társadalmi béke megóvásáért érzett felelősségünk tudatában - a sztrájkot a mai napon leállítjuk" - fogalmaznak.

A szakszervezetek jelzik azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a törvénnyel kapcsolatos kifogásaikkal, illetve népszavazást kezdeményeznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a magántőke bevonását az egészségbiztosítás rendszerébe.

A Liga szóvivője korábban azt mondta, ha elfogadják a törvényt, akkor is folytatják ellene a harcot minden lehetséges jogi eszközzel. Első lépésként a köztársasági elnököt kérik fel, hogy küldje a jogszabályt alkotmányos normakontrollra - mondta az [origo]-nak.

Szellemvonatok

Hétfőn reggel 6 órakor kezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett határozatlan idejű országos vasutassztrájk. Gaskó István, a szakszervezet elnöke szerint 3500 dolgozó nem vette fel a munkát. A VDSZSZ a Liga és a Munkástanácsok nyomásgyakorló akciójához csatlakozott, amelyet az egészségbiztosítási törvényjavaslat és a nyugdíjszámítási szabályok változtatása ellen hirdettek meg. A vasutasok emellett a szárnyvonalak bezárása ellen is tiltakoztak.

A sztrájk alatt a belföldi és a nemzetközi vonatok késtek, voltak járatkimaradások, útvonal rövidülések, mivel a szakszervezet és a MÁV között nem született megállapodás az elégséges szolgáltatásról. A MÁV délelőtti közleménye szerint a vonatok 50 százaléka közlekedik, ám a VDSZSZ honlapján arról írt, hogy több szerelvényt üresen, a statisztika javítása érdekében indítottak el. A kisebb vonalakon lehet, hogy járnak, de a nagy pályaudvarokon állnak a vonatok - mondta az [origo]-nak korábban Friedler Péter, a Liga szóvivője a MÁV egy korábbi közleményére reagálva, miszerint a vonatok 45 százaléka jár a sztrájk alatt.

A MÁV és a MÁV-START ZRt. hétfőn napközben kérelmet nyújtott be a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz a sztrájk jogellenességének megállapítása érdekében. A VDSZSZ borsodi területi vezető-ügyvivője pedig feljelentette a MÁV vezetését a regionális munkavédelmi és munkaügyi főfelügyelőségnél. Kovács Ferenc szerint "érkező műszaki vizsgálat" nélkül közlekedtetik a vonatokat, ami azt jelenti, hogy az átlagosan 40 éves kocsik ellenőrzés nélkül hagyják el az állomásokat. Kovács a bánrévei állomásfőnököt is feljelentette, mert úgy tudja, hogy egy kiképzetlen dolgozót küldtek a szerelvények közé, az 1500 voltos vezetékekhez. A bíróságnak 5 napon belül kell döntenie a keresetek jogosságáról.