Mulatós cigányokra pikkelnek az irigy magyarok

Vágólapra másolva!
A magyarok többsége nem rokonszenvezik egyik hazánkban élő népcsoporttal sem - derül ki egy felmérésből. Pedig minden harmadik magyar egyenesági felmenői között is ismer olyat, aki más népcsoporthoz tartozik. A válaszadók szerint a zsidókat a magyaroktól leginkább az különbözteti meg, hogy zsugoriak. A magyaroknál minden más népcsoport összetartóbb, mi viszont irigyebbek vagyunk és a romák kivételével mindenkinél jobban tudunk mulatni.
Vágólapra másolva!

Egyik Magyarországon élő népcsoportot sem találjuk különösebben rokonszenvesnek - derült ki a Medián felméréséből, amit az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatásához készítettek. A felmérésben a németek, svábok, a zsidók, a feketék, a románok, az arabok, a kínaiak és a romák megítélését vizsgálták. A legkedvezőbb a németek és a zsidók megítélése - bár ők sem kaptak átlagosan a közepesnél jobb osztályzatot -, a legnegatívabb pedig már több mint egy évtizede a romáké.

A magyar lakosság annak ellenére nem rokonszenvezik a felsorolt népcsoportokkal, hogy egyharmaduk egyenesági felmenői között is tud olyanról, aki valamelyik felsorolt rasszhoz tartozik. Akinek nemcsak családtagja, de a közvetlen szomszédja vagy munkatársa is más népcsoportból származik, az az átlagosnál pozitívabban ítéli meg a szóban forgó rasszt. Akinek csak a felmenői vagy az ismerősei között van ilyen személy, annak már negatívabb a hozzáállása, a legsötétebben pedig azok látják a nem magyar népcsoportokat, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs velük. A romák megítélése etekintetben is negatívabb, ugyanis akiknek szülei vagy nagyszülei között vannak romák, azok is általában csak közepesre értékelték őket.

Németeket a megkérdezettek harmada (29 százalék), zsidót negyede (24 százalék), szlovákot 15 százaléka tart számon munkatársai, ismerősei, szomszédai között. Ez nem a csoportok tényleges társadalmi jelenlétét tükrözi - írta a Medián -, hanem sok esetben a külső jegyek alapján való azonosítást. Emiatt ötször-hatszor annyi embernek van elméletben roma, illetve zsidó ismerőse, mint ahányan legalább a felmenőik között tudnak ilyen származásút, míg a szlovákok és a németek esetében az ismerősök száma csak kétszeres.

A kutatók a magyarokon kívül négy másik csoport jellemzését kérték a válaszadóktól. Ez alapján a magyarokról a legtávolabb a romák állnak: a válaszok szerint rájuk szinte az összes negatív tulajdonság jellemzőbb, és szinte az összes pozitív kevésbé jellemző, mint a magyarokra.

A válaszadók szerint a zsidókat a magyaroktól leginkább az különbözteti meg, hogy zsugoriak, agyafúrtak, fegyelmezettek, hagyománytisztelők és kitartóak. A németek a köztudatban fegyelmezettebbek, kötelességtudóbbak és kitartóbbak, a szlovákok pedig alig-alig különböznek a magyaroktól. A magyarok megítélése szerint az összes csoportra sokkal jellemzőbb, hogy összetartóbbak a magyaroknál, a magyarok viszont mindenkinél irigyebbek és a romák kivételével mulatósabbak.