Magára vállalta egy szervezet Csintalan megverését

Vágólapra másolva!
A Hír Televíziónak küldött elektronikus levélben magára vállalta egy szervezet Csintalan Sándor műsorvezető megverését. Csintalant kedden támadták meg lakásának mélygarázsában. A rendőrség jelenleg is vizsgálja a levél valóságtartalmát.
Vágólapra másolva!

Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljuttatott elektronikus levélben - adta hírül a televízió internetes oldala. A Hír Televízió oldalán található cikk szerint a közleményben az áll: vascsővel támadtak rá a televízió műsorvezetőjére, a verést figyelmeztetésnek szánták, nem akarták megölni Csintalan Sándort. A levél valóságtartamának bizonyítékául két fényképet is mellékeltek. Mindkettőn egy slusszkulcs látható, amelyről azt állították, Csintalan Sándor autójának kulcsa. Ezt Csintalan meg is erősítette a Hír Televíziónak.

Az e-mailt bejelentették a rendőrség hivatalos segélyhívó számán - olvasható a Hírt TV honlapján. A szervezet egyébként az egyik radikális jobboldali internetes portálon november elején már hallatott magáról, amikor szocialista országgyűlési képviselők házai elleni Molotov-koktélos támadásokat vállalt magára.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte: a rendőrségnek tudomása van a levélről, a nyomozás során vizsgálják a levélben foglaltak valóságtartalmát. Felvették a kapcsolatot a társszervekkel, hogy a szervezet valóban létezik-e és kik állnak mögötte. Kormos Endre az [origo]-nak azt mondta vasárnap délután, hogy egyelőre nem találtak arra utaló nyomot, hogy ugyanaz a szervezet támadta volna meg Csintalant, amelynek tagjai Molotov-koktélt dobtak szocialista képviselők házára. Kormos szerint a Hír Televíziónál úgy tudják: amerikai szerverről küldték a levelet.

Csintalan Sándort, aki korábban a szocialista párt vezető tisztségviselője volt, nemrég óta pedig Fidesz-tag, kedden támadták meg lakásának mélygarázsában. A rendőrség ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.