Kétezren tüntettek az Alkotmány utcában

Vágólapra másolva!
Körülbelül kétezer fő vett részt a két szakszervezet Alkotmány utcai demonstrációján, ahol a társadalombiztosítási rendszer átalakítása ellen tiltakoztak. A szakszervezetek elsősorban a parlamenti képviselőket akarják meggyőzni, hogy ne szavazzák meg a törvénymódosítást, ha mégis így lesz, akkor a köztársasági elnök közbelépését kérik.
Vágólapra másolva!

Szombaton 11 órára a Parlament előtti Alkotmány utcába hívták a társadalombiztosítási reform ellen tiltakozókat a Liga és a Munkástanácsok vezetői. A hideg és a demonstráció előtt felerősödő hóesés ellenére viszonylag sokan, körülbelül kétezren vettek részt a demonstráción. Az Alkotmány utca a Honvéd utcáig megtelt, utána már ritkábban állnak az emberek - jelentette munkatársunk a helyszínről.

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége legalább 20 parlamenti kormánypárti képviselőt szeretne meggyőzni, hogy ne szavazzák meg a kormány által beterjesztett egészségbiztosításra vonatkozó törvénytervezetet. Ha pedig a képviselők mégis megszavazzák, akkor a köztársasági elnököt kérik, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel akadályozza meg a törvény életbe lépését.

"Ilyenkor még a diktátorok is meghátrálnak" - mondta beszédében Gaskó István, a Liga Szakszervezet vezetője, aki szerint a társadalom többsége elutasítja az egészségbiztosítás privatizációját. Ennek ellenére a kormány nem hajlandó megváltoztatni álláspontját, sőt igyekszik politikailag megbélyegezni a törvény ellen tiltakozókat - mondta. A szakszervezetek ezért december 17-én országos sztrájkot hirdetnek, mert - mint mondta - nem engedhetik meg, hogy a járulékfizetők tulajdonát a kormány eladja.

A szakszervezetek tiltakoznak a nyugdíjszámítás átalakítása ellen is, mert szerintük a változtatás eredményeképpen jövőre 8-10 százalékkal csökkenni fog a megállapítható nyugdíj. Gaskó szerint ennek az az oka, hogy a kormány spórolni akar a munkavállalókon, mert korábban, a Medgyessy Péter vezette kormány politikai haszonszerzés reményében "belekotorászott" a nyugdíjrendszerbe.

A demonstrálóknál többségben a két szakszervezeti tömörülés zászlója, nemzeti lobogó, illetve a Tb-Mentők nevű szervezet sárga-fekete transzparensei voltak látható, árpádsávos zászlót és kormányellenes transzparenseket csak itt-ott lehetett látni. A tömeg többször is rákezdett a korábbi kormányellenes tüntetésekből ismert "Gyurcsány takarodj!" rigmusra. Az Alkotmány utcának a Kossuth tér és Kozma Ferenc utca közé eső szakaszát kordonokkal zárták le, ezeken belül állították fel a szónoki pódiumot, amelyen a rendezők elhelyeztek egy műanyag csontvázat is.

Fotó: Vanik Zoltán
Nézzen több képet itt!

Az Alkotmány utcában zajló demonstráción felszólaltak a Ligához és a Munkástanácsokhoz csatlakozott szakmai kamarák és civil szervezetek képviselői is, akik arra szólították fel a kormánypárti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a törvényjavaslatot. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke emlékeztetett, hogy a szakmai szervezetek hiába készítettek el egy alternatív biztosítási törvénytervezetet (amelyet Mikola István fideszes képviselő nyújtott be a parlamentnek), a kormányoldal mét tárgysorozatba venni sem volt hajlandó.

A demonstráció nem sokkal 12 óra után végetért, és a tiltakozók elhagyták a helyszínt. Néhányan - köztük több, a kormányellenes tüntetésekről ismert személy - egy ideig még a közelben maradtak, de hamarosan ők is távoztak. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-nek azt mondta, hogy a "teljesen békés, nyugodt" demonstrációt incidens nem zavarta meg, és rendőri intézkedésre sem volt szükség. A tömegben egy ember rosszul lett, hozzá a rendőrök mentőt hívtak.