Akadozik a vízszolgáltatás Hollóházán

Vágólapra másolva!
Akadozik a vezetékes vízszolgáltatás Hollóházán, a zempléni településen valószínűleg az új hálózaton keletkezett dugulás miatt alig folyik víz a csapokból. Zemplén Vízmű Kft. a hiba mielőbbi elhárítását igéri.
Vágólapra másolva!

Lakatos István, terület vízellátásáért felelős Zemplén Vízmű Kft. Igazgatója szerint épp az elmúlt napokban adták át a zempléni Hegyköz 14 települését érintő, mintegy egymilliárd forintból kiépült, új ivóvíz rendszert. A szolgáltatást december 15-én veszi majd át a fővállalkozótól a vízmű. Ennek ellenére szakembereik a helyszínre siettek és megpróbálják megtalálni a probléma okát.

A közelmúltban átadott hegyközi vízberuházás eddig hiba nélkül működött Hollóházán, ám a hét eleje óta kevesebb vizet tudnak felnyomni Hollóházára annál, amennyit előzetesen a településnek szántak.

A hibát vélhetően dugulás okozta, amennyiben ezt a késő esti órákra nem tudják elhárítani, akkor Hollóházát visszakapcsolják a régi rendszerre, mert a település nem maradhat víz nélkül - mondta.

Koleszár Sándor polgármester elmondta, hogy a hiba elhárításáig lajtoskocsival hordják a vizet, és palackozott ásványvizet osztanak a községben.