Szili később szavaztatna az egészségügyről

Vágólapra másolva!
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke levélben kérte Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőtől és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy halasszák februárra az egészségbiztosítási törvény végszavazását. Budai Bernadett kormányszóvivő szerint a kormány nem tervezi a végszavazás elhalasztását.
Vágólapra másolva!

Szili Katalin azt nyilatkozta, hogy az MSZP keddi frakcióülésén aggályait fogalmazta meg az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban és azt javasolta, halasszák februárra a törvény végszavazását. A házelnök elmondta, utóbbit levélben már kérte Lendvai Ildikó frakcióvezetőtől és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, valamint azt, hogy hozzák nyilvánosságra a törvény már elkészült végrehajtási szabályait.

Budai Bernadett kormányszóvivő azt közölte, a kormány nem tervezi, hogy a végszavazás elhalasztását kérje, főleg annak fényében, hogy kedden az Országgyűlés elfogadta a kormány által támogatott összes módosító indítványt.

A kormánynak továbbra is az a meggyőződése, hogy az egészségügy átalakításával elérendő célokat az szolgálja, ha január 1-től életbe léphet a törvény és a pénztárak elkezdhetik a működésüket - tette hozzá. A kormányszóvivő kijelentette, ennek feltétele, hogy december 17-én meglegyen az egészségbiztosítási törvény végszavazása és a parlament elfogadja a jogszabályt.

Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető közölte, az MSZP képviselőcsoportja megszavazta, hogy december 17-én legyen az egészségbiztosítási törvény végszavazása.

A távirati iroda információi szerint Szili Katalin, az Országgyűlés elnökeként valószínűleg ülést fog vezetni a szavazás idején, így szavazni sem fog.

Szili Katalin az utóbbi hetekben többször is nyíltan bírálta a kormányt, elsősorban annak reformpolitikáját. Egy alkalommal azt mondta, sikerült maguk ellen fordítani a társadalom szinte minden csoportját, márpedig szerinte így nem lehet komolyabb változtatásokat végrehajtani.