Szegregációért akarnak tüntetni Kerepesen

Vágólapra másolva!
Demonstrációt szervez pénteken Pest megyei Kerepesre a radikális Magyar Önvédelmi Mozgalom. A helyi kisebbségi önkormányzat szerint a tüntetők cigányellenes megmozdulásra készülnek, amelyen részt vesz a Magyar Gárda is. A rendőrség tudomásul vette a tüntetést, de nem tud arról, hogy a Gárda is készülne Kerepesre.
Vágólapra másolva!

A Pest megyei Kerepesre tervez tüntetést pénteken a Magyar Önvédelmi Mozgalom. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a demonstrációt egy magánszemély jelentette be, azt a rendőrség tudomásul vette. A rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy a tüntetésre a Magyar Gárda is készülne.

A radikális szervezet honlapján található felhívás szerint a demonstráció célja: "biztosítani az iskolában folyó oktatási és nevelési munkához a megfelelő körülményeket, a közösségbe beilleszkedni képtelen és az oktatási minimumokat teljesíteni képtelen tanulók eltávolítását". Gáspár Tiborné, a kerepesi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szerint a demonstrációt a szülői munkaközösség kérésére azért szervezik, hogy így bírják rá a romákat, járassák gyerekeiket egy másik település iskolájába.

Gáspár Tiborné szerint a cigányellenes demonstrálók fáklyákkal át akartak végigvonulni a cigánytelepen, de azt a rendőrség megtiltotta. Így csak a kijelölt útvonalon, a polgármesteri hivataltól a futballpályáig mehetnek - közölte. A CKÖ elnöke hozzátette: már a múlt héten arra kérték Franka Tibor polgármestert, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg a rendezvényt, de a település vezetője válaszra sem méltatta őket. A kisebbségi vezető úgy tudja: a rendezvény biztosítására a Magyar Gárdát kérték fel a szervezők.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke kedden levelet juttatott el Kerepes polgármesterének, amelyben arra kéri Franka Tibort, hogy tegyen meg mindent a cigányellenes akció ellen. Közölte: amennyiben bebizonyosodik, hogy a Magyar Gárda újabb cigányellenes rendezvényére készül, roma és nem roma szervezetekkel ellendemonstrációt tartanak.

A Magyar Gárda vasárnap délután felvonulást tartott a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. A szervezet vezetői több sajtónyilatkozatban jelezték, hogy a demonstrációval a "cigánybűnözésre" akarják felhívni a figyelmet. Sólyom László köztársasági elnök szerint kifejezetten cigányellenes tüntetés volt a Magyar Gárda rendezvénye.