Vágólapra másolva!
Egyedi rendszámtáblákat rendelt több minisztérium, önkormányzat, állami hivatal és vállalat - olvasható a Népszabadság keddi számában. A borsos áron beszerezhető különleges betű-szám kombinációk megvételét azok reklámértékével magyarázzák az érintettek.
Vágólapra másolva!

Közpénzből gazdálkodó állami hivatalok, önkormányzatok, vállalatok százezreket költöttek egyedi, különleges rendszámokra az elmúlt években - írja a keddi Népszabadság. A járműtulajdonosok Magyarországon tizenöt éve megválaszthatják, hogy milyen rendszámot kapjon a kocsijuk. Ma az egyedi betű-szám kombináció ára 336 ezer forint, a hagyományos három betű - három szám változat 86 500 forint. Egyre többen vásárolnak ilyet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának statisztikái szerint. Eddig összesen több mint tízezer egyedi rendszámtábla készült.

A megrendelők között volt a Zala Volán Zrt., amely a ZVR betűsort íratta tíz szolgálati személyautóra és ugyanennyi buszra. A Népszabadság szerint korábban az Ifjúsági és Sportminisztérium az ISM feliratot rendelte meg, a külügyi tárcának pedig most is vannak olyan autói, melyeken a PRTKL rendszám szerepel - a protokolfeladatokra utalva. A Foglalkoztatási és Szociális hivatal elődje, az Országos Munkaügyi és Módszertani Központ OMMK jelzést vásárolt, az Alkotmánybíróság szolgálati autóin a rendszámok MKA-val kezdődnek. Debrecen megyei jogú város tizenöt kocsiján a DMJV felirat díszeleg.

A Népszabadság által megkérdezett hivatalok, vállalatok illetékesei tagadták, hogy pazarlásról lenne szó. A Zala Volán Zrt. vezérigazgatója, Zalatnai László szerint a különleges rendszámoknak reklámértéke van, s a beszerzésért csak egyszer kellett fizetni. Ugyanezzel érveltek a debreceni városházán is. A külügyminisztérium azzal magyarázta a PRTKL rendszámokat, hogy azokkal könnyebb megkülönböztetni a konvojban haladó autóikat. Az Alkotmánybíróság szerint a szolgálati kocsikkal kapcsolatos ügyintézést egyszerűsítik az egyedi rendszámok.

Korábban a Somogy megyei közgyűlés autóin a MEGYE felirat szerepelt, de a legutóbbi választás után az új vezetés megszüntette ezt. Szerintük a rendszámtáblák feleslegesek voltak - olvasható a Népszabadságban.