Titkosan szavaztatná a képviselőket a Liga

Vágólapra másolva!
Újabb eszközt vetne be az egészségügyi reform megbuktatásáért a Liga Szakszervezet. Ezúttal azt szeretnék, hogy a képviselők titkosan szavazzanak december 17-én a reformról. Egy másik szakszerevezeti vezető viszont ellenzi ezt, miközben a szocialisták kijelentették: egységesen szavaznak majd a törvényről.
Vágólapra másolva!

A Liga szeretné elérni, hogy a parlamentben titkos szavazás legyen a társadalombiztosítás részleges privatizációját lehetővé tevő egészségügyi törvényről december 17-én - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. Elmondta: azért tartják fontosnak a titkos szavazást, hogy az országgyűlési képviselők lelkiismeretük szerint szavazhassanak.

Gaskó szerint a héten folytatják a területi kampányokat, hogy meggyőzzék az országgyűlési képviselőket az egészségügyi törvény elutasításáról, illetve szembesítsék őket választóikkal, valamint mozgósítsák a december 15-i demonstrációra azokat, akik nem tudnak élni a sztrájk lehetőségével. A területi kampányok során sajtótájékoztatókat tartanak, illetve a helyi rádiókban műsorok hangzanak el.

Az elnök közölte: felkérik a szakszervezeti konföderációkat, hogy hatékonyabb eszközt válasszanak az egészségügyi törvény elutasításához és vegyenek részt a december 15-i tüntetésen, illetve a december 17-én kezdődő sztrájkban.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke közölte, hogy újabb tagszervezeteik csatlakoztak a sztrájkhoz. A Munkástanácsokhoz tartozó szervezetek sztrájkot tartanak több gyárban, valamint Volán-társaságnál.

Gyenes Géza, a Magyar Orvos Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón ismertette a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal határozatát. E szerint felszólítják a munkavállalói érdekképviseleteket, hogy egységesen lépjenek fel az egészségügyi törvény elfogadása ellen, illetve valamennyi parlamenti pártot megkeresik a titkos szavazás lehetőségének megteremtése érdekében. Antidemokratikus eszköznek tartják, hogy diszkrimináció érje a parlamenti képviselőt szavazatáért.

A sajtótájékoztatón Palkovics Imre ellenvéleményt is megfogalmazott: ő nem ért egyet a parlamenti titkos szavazással, mert szerinte a képviselőknek fel kell vállalniuk döntésüket. Kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a sztrájkok időpontjáról, az elégséges szolgáltatásokról helyben kell tárgyalni.

Gyenes Géza kérdésre válaszolva közölte: az egészségügyben "lépegetős" munkabeszüntetésre lehet számítani. Példaként említette, hogy amikor a különböző osztályok eltérő időpontban sztrájkolnak, az ügyeleti ellátást biztosítani kell, a sürgősségi osztályok nem sztrájkolhatnak.

Egységesen szavaznak a szocialisták

Az MSZP-frakció az egészségbiztosítási törvényjavaslatot a december 17-i zárószavazáson egyhangúlag támogatni fogja - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón.

Nincs olyan javaslat a frakcióban, hogy halasszák el a törvényjavaslat zárószavazását, december 17-én lesz a zárószavazás, és a képviselőcsoport egyhangúlag fogja támogatni az előterjesztést - közölte a politikus kérdésre válaszolva a frakció ülése után.