Kormányszóvivő: nem jelentkeztek még a svédek Gripen-ügyben

Vágólapra másolva!
A kormányszóvivő szombaton cáfolta azt a lapértesülést, hogy a Gripen-üggyel foglalkozó svéd vizsgálat ügyében megkeresés érkezett volna a magyar kormányhoz. A nemzetbiztonsági kabinet december 18-ai ülésén tárgyalja a vadászgép-beszerzést vizsgáló bizottság jelentését.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság azt írta szombati számában, hogy várhatóan már 2008 elején megindul a Gripen-beszerzések magyarországi szálaival foglalkozó svéd vizsgálat. A lap úgy értesült, hogy a svéd államügyész már jelezte is ezt a kormánynak, engedélyt illetve segítséget kérve a nyomozáshoz. Az előkészületek a Népszabadság szerint egyelőre titkosak.

Daróczi Dávid kormányszóvivő szombaton erre reagálva azt mondta, hogy eddig semmiféle hivatalos megkeresés nem érkezett a magyar kormányhoz Svédországból. A kormányszóvivő közleményében úgy fogalmazott: Magyarország megítélésének árthat, ha a korrupció gyanúja lengi körül a 2001-es repülőgép-beszerzést a nagyvilágban, ezért a kormány az egész ország alapvető érdekének tekinti, hogy minden segítséget megadjon, ha a Gripen beszerzéseket vizsgáló külföldi nyomozó hatóságok ezt kérik tőle. Daróczi hozzátette: a kormány nemzetbiztonsági kabinetje december 18-i ülésén napirendre tűzi a vadászgép-beszerzést vizsgáló bizottság jelentését.

A Gripen-üggyel előző hétvégi számában foglalkozott a The New York Times című amerikai napilap. Az újság a CIA-anyagokból tájékozódó amerikai illetékesekre hivatkozva azt írta: a magyar és a cseh gépvásárlás hátterében is lehettek kenőpénzek, a Gripeneket forgalmazó brit cég dollármilliókat fizethetett magyar pártoknak, hogy elnyerje a szerződést. Mint arról korábban az [origo] is beszámolt, a brit céggel szemben már több esetben felmerült kenőpénzek osztogatásának a vádja.